GALÉRIA: Andrzej Duda fogadta Čaputovát

duda čaputová

Andrzej Duda lengyel elnök a varsói elnöki palota udvarán fogadta hétfőn délelőtt Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnököt.

Az elnök asszonyt, aki egynapos látogatásra érkezett Varsóba, katonai tiszteletadással fogadták.

Duda és Čaputová négyszemközti megbeszélést folytat, majd a program szerint a delegációk ülnek tárgyalóasztalhoz a két államfő vezetésével. A találkozó közös ünnepi ebéddel ér véget, amelyen részt vesz a lengyel parlament alsó- és felsőházának elnöke, Marek Kuchciňský és Stanislaw Karczewský is, majd a köztársasági elnökök sajtótájékoztatót tartanak.

Čaputová lengyelországi látogatása az utolsó annak a körútnak a során, amelynek keretében az új köztársasági elnök végiglátogatja a visegrádi négyek (V4) országait.

Galéria

Az újonnan megválasztott államfő első hivatalos útja Csehországba vezetett. Miloš Zeman cseh elnök június 20-án fogadta Prágában. Jaroslav Kuberával, a cseh parlamenti felsőház, a szenátus elnökével, valamint Radek Vondráčekkel, a cseh képviselőház elnökével is találkozott.

A Čaputová Prágában kiemelte a cseh-szlovák kapcsolatokat, és kifejezte megértését „a Vencel téri békés tüntetők” iránt, akik Andrej Babiš cseh miniszterelnök elleni tüntettek

Július 11-én Čaputová Áder János magyar köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt Budapesten. Áder Jánosnak azt mondta, „hogy az együttműködésünknek értelme legyen, az nem szólhat csak a regionális érdekek védelméről”.

Az elnök asszony ugyanakkor visszautasította a magyar kormánysajtónak azt az állítását, hogy az amerikai milliárdos, Soros György ügynöke lenne.

Čaputová elődje, Andrej Kiska május 15-én tett búcsúlátogatást Lengyelországban.
 

A szlovák köztársasági elnök hétfőn késő délután tér vissza Szlovákiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?