Galántán is gond lehet egy toronyháztűz oltásánál

Galánta. Elsősorban a járás tűzoltóinak felszereltségéről tárgyalt tegnap a városban Martin Pado belügyi államtitkár Mézeš Alexander polgármesterrel.

Galánta. Elsősorban a járás tűzoltóinak felszereltségéről tárgyalt tegnap a városban Martin Pado belügyi államtitkár Mézeš Alexander polgármesterrel. Elmondta, a minisztériumnak már rendelkezésére áll a biztosító társaságoktól átutalt pénz, amit a tűzoltóság műszaki felszerelésére fordíthatnak, de még mielőtt versenypályázatot írnak ki, megismerkedni az egyes régiókban a helyzettel. Meg kell például fontolni, hol szükséges különösen hosszú létrával rendelkező tűzoltóautó, az ugyanis legalább 30 millió koronába kerül. Magas létrákkal ellátott gépkocsikat úgy kell telepíteni, hogy a legtöbb toronyházzal rendelkező városokat mielőbb elérhesse, s ez bizony gondot jelent a Nagyszombati kerület természetellenes földrajzi határai miatt. Ugyanakkor a bősi vízi erőműnél szintén speciális eszközökre lehet szükség. Zoltán Horváth, az SDKÚ galántai parlamenti képviselője megjegyezte, a helybeli tűzoltóknak jelenleg csak a toronyházak harmadik-negyedik emeletig tudnak biztonságosan feljutni, ugyanakkor a városban tizenegy emeletes házak is vannak. Pado elmondta, mivel a vadonatúj berendezések rendkívül drágák, a belügyminisztériumban olyan elképzelés is született, hogy a polgári védelem állományánál lévő, még jó állapotú, de kihasználatlan V3S típusú tehergépkocsikat szerelnék fel szlovák szabadalom szerint gyártott tűzoltó-berendezéssel. Ezenkívül nagy súlyt fektetnek a minél jobb minőségű egyéni védőeszközök, tűzálló ruhák, gázálarcok stb. beszerzésére.

Az államtitkár közölte, sikerül keresztülvinni a kormányban, hogy a tűzoltók továbbra is kapjanak 13. és 14. havi bért, de a rangfokozatért járó juttatáson is változtatni kell, hiszen ők a katonák juttatásainak mintegy 30 százalékát kapják, s a rendőröké felét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?