Frissességet, hitet őrizvén

A legjobb könyvek közé azokat szoktuk sorolni, melyek kis területen és egyszerű módon bölcs gondolatok tárházai. Nos, ilyen szempontból ezek közé tartozik Csicsay Alajos Burián László életéről írt könyve is, hiszen már a címe is sokatmondó: Hiszek a szeretet végső győzelmében. Könynyed, üde és szellemes módon kalauzolja végig az olvasót Burián esperes élete szakaszain, igazolva, hogy valóban nincs olyan helyzet, melyen a szeretet ne győzedelmeskedhetne. Persze, nem száraz útleírás formájában vagy valamiféle elvonatkoztatott időrendben kalauzol, hanem nyíltszívűen. Mert bár Burián Lászlónak sokfelé és sokféle méltatlanságban volt része, könyvében nem hogy gyűlöletnek, a harag legkisebb jelének sincs nyoma. A szöveg békés és jóindulatú személyt sejtet.

Elragadó a Földi pokoljárásom című fejezet. Annak ellenére, hogy az esperesplébános élettörténetének ez a szakasza börtönökben játszódik, kezén bilincs, a légkört fenyegetések, pofonok és kihallgatások uralják, nem a keserűség hangján szól. Sokkal inkább a hitből fakadó életkedv szólal meg: „Persze hogy akkor is imádkozott az ember, mi más adhatott volna vigaszt…” Az Amikor élmunkás lettem című fejezet olyan embernek mutatja be, akinek semmilyen munka nem piszkos: ellenkezőleg, jó alkalom a becsületes munka általi tanúságtételre. Burián úgy dolgozott a raktárban, hogy a felettese bevallotta neki: azóta alszik nyugodtan, amióta ő a raktáros. Ha ez idő tájt fájt neki valami, nem annyira a kemény robotot fájlalta, mintsem papi hivatásának kigúnyolását — például a mestere részéről. És mégis: „Sértő megjegyzései hallatán cseppnyi harag sem lobbant fel bennem, hiszen átéltem én már rosszabb helyzeteket is…” Egészen sajátos a meglepő s humorral átitatott Szülői szerepben című fejezet. Burián atyának papként alkalma nyílt szert tenni egy ritka s nyilván értékes tapasztalatra: elvállalta árván maradt unokahúga fölnevelését. Megismerjük e nem mindennapi szereposztás — egy pap gondját viseli elhunyt öccse lányának, s eltartja! — minden kalandját, s az atya bevallja, hogy bizony, meglehetősen szigorú volt, noha hozzáteszi: „Szerintem van egy hosszú időn át kialakult értékrend, amelyet ha feladunk, nemcsak az egyén ellen vétünk általa, hanem a társadalom bevált értékítélete, ha úgy tetszik, erkölcsi rendje ellen is.”

Mély betekintést enged belső vívódásaiba, amikor az esetleges magatehetetlenné válás miatti félelméről vall, de ismét az Istenben való hit kínál megoldást: „…bízom a jó Isten kegyességében. Eddig még mindig segített rajtam.”

Nem kerüli meg a cölibátus kényes kérdését sem. Nyugodt, kiegyensúlyozott hangnemben magyarázza — a papi hivatás teljességének előfeltételeként. És okos érveléssel kérdőjelezi meg azok kétségeit, akik szerint a cölibátusban élő pap nem ismerheti meg az emberek gondjait: ki tapintja biztosabban a kor pulzusát, ki száll mélyebbre az emberi gyarlóság titkaiba, mint a gyóntatópap?

Burián László önéletrajzának ékes zárszava a könyv utolsó oldala, melyen megvallja, hogy a sok megpróbáltatás dacára boldog papi életben volt része. Ritkaság ez manapság, amikor a magát boldognak vallás nem divat, amikor az Isten nagyságába feledkező emberi esendőséget gyengeség jelének tartják. A végszó a hála és a halál gondolataié. Az élete eltelt évtizedeire visszapillantó atya hálával gondol azokra, akik szeretettel ajándékozták meg, s azokra, akik elfogadták tőle a szeretetet. S előre is tekint, sejtve a halál határát. A könyv utolsó szavai a jelentés szintjén a címéhez kapcsolódnak, meg a szeretethez, melyé a végső győzelem: „…tudom, hogy a szeretet Istene vár rám…”

Burián László könyve azt igazolja, hogy a korban idős ember is tele lehet életerővel, frissességgel, hittel és a minden emberi iránti érzékenységgel. Már csak ezért sem volna elég csak az ő kortársainak olvasásra ajánlani. A fiataloké is, főleg a megkeseredett és idő előtt elfáradt fiataloké, akik a teljes élethez szeretnének ihletet meríteni.

Haľko József