Frešo szerint elriasztja a külföldi cégeket az adóemelés

Pozsony |

<p>Ha a V4-es országok közül Szlovákiában lesznek a legnagyobb adók, a cégek a környező országokat részesítik majd előnyben – figyelmeztet Pavol Frešo.</p>

Az SDKÚ-DS elnöke a közszolgálati rádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában kifejtette, nem lesz a gazdasági növekedést szolgáló lépés, ha növelik a jogi személyek jövedelemadóját. Ezzel ugyanis a Szlovákiában vállalkozni akaró és a hazai cégeket egyaránt veszélyeztetik.

Frešo szerint az adóemelés helyett a munkahelyteremtés lenne a tisztességes megoldás, mert a több munkahely nagyobb adóbevételt jelent. Az ellenzéki politikus nem ért egyet az adóelőleg tervezett emelésével sem, mert az tulajdonképpen kamatmentes kölcsönzés az államnak.

Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszter a vitaműsorban hangsúlyozta, a kormány nem akarta növelni az áfát (DPH), ezért a közvetlen adókat növeli, ahogyan azt szerinte Ivan Mikloš (SDKÚ-DS) volt pénzügyminiszter is javasolta. Kažimír visszautasította azt az állítás, miszerint a közvetlen adók emelése összefügg az áremelkedéssel.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?