A Féja Géza Közösségi Ház Esztergom-kertváros egyetlen közművelődési létesítménye. Azon kevés intézmények közé tartozik, amely a rendszerváltás után megváltozott társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyok közepette is megtalálta a helyét, s tovább funkcionált.
Fotókiállítás és más vigasságok
Milyen változást hozott az intézmény életébe a most szerveződő új „kulturális team”?
Egy kicsit fokoztuk a tempót, az iramot, sűrítettük a rendezvények és programok számát. A már meglévő klubok mellé – mint pl. galambász, varró, hobbi, kártya, baba-mama – számos újat szerveztünk: egészséges életmód klub, recept klub, Kertvárosi Fotósarok, hogy csak néhányat említsek. Új tanfolyamokat is indítunk. Lesz modern tánc és karate oktatás, valamint kézműves szakkör a gyerekeknek. Beindítottunk egy Tini Discót, aminek nagy sikere volt a fiatal korosztályok körében. Bevallott célunk a gyerekek és a fiatalság becsalogatása a Közösségi Házba. Intézményünk nagyon szép kiállító teremmel büszkélkedhet, sok színvonalas tárlatnak adott már eddig is otthont. Ezt a sikersorozatot feltétlenül folytatni szeretnénk!
Látom a plakáton, hogy a napokban fotókiállítás nyílik Önöknél. Mitől rendhagyó ez a tárlat?
Azért rendhagyó, mert a bemutatott képeknek művészi üzenetük mellett napi aktualitásuk is van. A cím is erre utal: Verespatak, az arany árnyékában. Aranykitermelés ürügyén egy több száz éves erdélyi falu lerombolásának embertelen terve sejlik fel. Kovács László Attila sepsiszentgyörgyi fotográfus kiállítása pénteken, 17 órakor nyílik meg az érdeklődők előtt.
A Közösségi Ház programfüzetét lapozgatva láttam, hogy kiemelt helyen szerepel a szüreti felvonulás és bál...
Kertvárosban sok a szőlészkedő ember, mindig nagy esemény az új bor ünnepe. Régi népi hagyományt elevenítünk fel az idén második alkalommal megrendezendő felvonulással. Tavaly is sokan eljöttek, reméljük most is nagy lesz az érdeklődés. Szombaton délután háromkor indul a menet a Közösségi Ház elől, végigjárja Kertváros utcáit, majd ide érkezik vissza. Az udvaron a Loli Jag hagyományőrző roma tánccsoport tart bemutatót, s utána a nagyteremben kezdetét veszi a szüreti bál.
Terveznek-e még valamit?
Nagyon sok tervünk van. Talán az egyik legizgalmasabb és legfontosabb egy állandó helytörténeti gyűjtemény létrehozása, itt a Közösségi Ház előterében. Tulajdonképpen egy kiállítás formájában feldolgoznánk a városrész történetét. Természetesen ennek szerves részét képezné egy Féja Géza gyűjtemény, bemutatva intézményünk névadójának írói életművét. Összességében azt szeretnénk, ha a kertvárosi közösségek, civil szervezetek, és a lakosság igazán a sajátjának érezné a Közösségi Házat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.