Újra zúgott az „Elég volt Ficóból!”

tüntetés k

Újra megtöltötte a fővárosi SzNF teret a 4. Fico-kormány lépései ellen tüntető tömeg.

19:24 – A pozsonyi tüntetés a szlovák himnusszal ér véget.

(Denník N)

19:23 – A pozsonyi tüntetés utolsó felszólalója Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke. „Sok mindent sikerült elérnünk” – mondta, hozzátéve, Robert Ficónak egyelőre nem sikerült elfogadtatnia a „maffiát segítő csomagot”. Šimečka szerint a kormányfő egyre idegesebb, ezért fenyegetőzik. „Pellegrini pedig meghátrál, és engedményeket tesz. Bebizonyosodik, hogy gyengék. Nem számítottak az ellenállásunkra” – tette hozzá.

(Denník N)

19:18 – Sulík a tüntetőktől azt kérdezte, hol van az a béke, amit Robert Fico (Smer) kormányfő ígért a választások előtt. „Az eredmény: 30 ezer ember az utcákon. Mikor történt ilyesmi az előző kormány irányítása alatt?” – tette fel a kérdést.

(Denník N)

19:13 – Richard Sulík, az SaS elnöke arról beszélt, ha a Btk. módosítását elfogadja a parlament, az új törvény értelmében 250 ezer euró feletti lopásért 6 hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A jelenlegi szabályozás szerint az elkövető ugyanezért a bűncselekményért 10-től akár 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható. Az elévülési idő 20-ról 3 évre csökkenne.

(Denník N)

19:05 – Képek Pozsonyból.

Galéria
Galéria

19:00 – Becslések szerint a pozsonyi SzNF téren 26 ezren tüntetnek. A múlt héten húszezren voltak jelen.

(Denník N)

18:56 – Helyszíni felvételek Kassáról.

Galéria

18:47 – A pozsonyi tüntetésen Katarína Koščová énekesnő énekelt, majd arról beszélt, hogy ugyan a megmozdulások a Speciális Ügyészség és a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) felszámolása és a korrupcióért járó büntetések csökkentése elleni tiltakozásként indultak, de ma már a kultúráról is szólnak. Arra mutatott rá, hogy a parlament alelnöke, Andrej Danko (SNS) balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később bejelentette, hogy indul az államfői posztért. A tömeg Danko nevének hallatán hangosan fújolni kezdett.

(czg)

18:40 – Zsolnán négyezren tüntetnek. Egy héttel ezelőtt 3 500-ra becsülték a résztvevők számát.

(Denník N)

18:38 – Pozsonyban eleredt az eső, a tüntetők többségénél esernyő van. 

(Denník N)

18:35 – „Ez zaklatás, diszkrimináció és gyűlöletkeltés” – jelentette ki Kristína Tormová, a pozsonyi tüntetés egyik felszólalója Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter korábbi nyilatkozatára reagálva. Hozzátette, akárhányszor fellátogat a tárca közösségi oldalára, ellenőriznie kell, hogy nem tévedt-e egy konspirációs weboldalra. „Nem akarom elhinni, hogy az ott leírtakat a minisztérium zászlaja alatt teszik közzé” – mondta, miközben a tömeg azt skandálta, „mondjon le”.

(Denník N)

18:26 – A kassai Fő utcán, a déli oldalon található Alsó kapunál csütörtök este hatkor nagyjából kétezer ember gyűlt össze, de este fel hétkor a szervezők és a helyszínen tartózkodó újságírók véleménye szerint már legalább ötezren voltak jelen. A rendezvény szervezői többször is megköszönték a résztvevők folyamatos és egyre növekvő támogatását.

(nr)

18:23 – A fővárosi ellenzéki megmozdulásra a ködös, de szélcsendes időben rengetegen jöttek ki. A hőmérséklet is 4–5 Celsius-fok körül van, csak enyhén szemerkél az eső. A tömeg a pozsonyi SzNF tér felső végétől egészen a történelmi vásárcsarnokig áll. A korábbi tüntetéseken a hasonló méretű tömeg nagyságát utólag 10–20 ezer közöttire becsülték.

(czg)

18:15  A pozsonyi tüntetés első szónoka a KDH elnöke, Milan Majerský arról beszélt a büntető törvénykönyvnek a kormány által tervezett módosítása elfogadhatatlan. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a módosítás értelmében például csökkentenék a korrupciós bűncselekményekért járó büntetéseket.

(czg)

18:10 – A tüntetés elején a konferanszié elmondta, ezekben a pillanatokban Szlovákia-szerte 24 városban zajlik ellenzéki vagy polgári tüntetés. Arról, hogy hol mindenhol hívtak össze demonstrációt, IDE kattintva olvashatnak.

(czg)

18:07 – Újra megtöltötte a fővárosi SzNF teret a 4. Fico-kormány lépései ellen tüntető tömeg. A becslésünk szerint legalább 10 ezer demonstráló vesz részt a tiltakozáson. A tömeg az „Elég volt Ficóból”, „Ficót a börtönbe”, Peter Pellegrini (Hlas) parlamenti házelnökkel kapcsolatban pedig a „csicska” jelszavakat skandálja.

(czg)

Galéria

18:03

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?