Förtelmes Kaszálógép

Avagy Köszöntés Hiccingából — (cseh)szlovákiai magyar költok 1918—2003 címmel jelent meg költészetünk legújabb antológiája a Madách-Posoniumnál Tóth László válogatásában. Egy ilyen antológia természetesen mindig nagy esemény (ne feledjük, a Harmadvirágzás nemzedékeit általában antológiák szerint osztályozzuk!), s különösen jelentos esemény, ha egy egész korszak (immár majd egy évszázad) költoinek sorakozójáról van szó. Nem is tudom, volt-e már ilyen antológiánk, hisz a Szélkiáltó vagy a Jelenlét csak a Harmadvirágzás költészetét pásztázza, nem az egész Trianon utáni korszakot.

Egy elozménye azonban volt, s az is épp Tóth László válogatása, a Pesten 1990-ben megjelent Szélén az országútnak, mely voltaképpen elozménye vagy osformája a Förtelmes Kaszálógépnek (micsoda cím!), s ha objektíven akarunk ítélkezni, akkor épp e kettot kell összevetnünk, s a ketto együtt (pozitívumaival, negatívumaival együtt) adhatja az objektív képet. Mert túl az örömön, hogy van ilyen antológiánk, ráadásul ilyen pompás kivitelezésben (ami egyáltalán nem mondható el az elobbirol, amely lapokra esett szét már az elso olvasás után, nem szólva arról, hogy egy antológiát általában gyakran forgatunk, így elképzelheto, hogy néz ki tíz év után). Egyszóval túl az örömön… Mert öröm persze, hogy az arányok többé-kevésbé leképezik a valóságos helyzetet. De csak többé-kevésbé, sajnos. Mert tény, hogy költészetünk legjava Forbáth Imre, Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Zs. Nagy Lajos, Tozsér Árpád nevéhez fuzodik, s az antológiában is így szerepelnek, kb. tíz oldalnyi terjedelemben. De az már eléggé megkérdojelezheto, hogy ebbe a kategóriába tartozik-e Mihályi Ödön is (foként ha Mécs László vagy Gyory Dezso csak két-három verssel szerepel), s hogy ide tartozik-e az ugyanígy szerepeltetett Gál Sándor és Mikola Anikó (általában az Egyszemu éjszaka szerzoi) vagy a még fiatalabbak.

Egy antológiának, értelemszeruen, bármennyire szubjektív dolog is a válogatás, mégiscsak tükröznie kellene a valóságos helyzetet (a Való Világot). S akkor semmiképpen sem fogadható el az elso köztársaság par excellence csehszlovákiai magyar költojének, Gyory Dezsonek ez a megalázása, hogy két és egynegyed oldalon szerepel. (Érdekes, a Szélén az országútnak címu antológiában még tizenkét verse van. Mi történt azóta: Gyory változott meg, vagy Tóth László?) Tény: elképzelhetetlen, hogy egy ilyen gyujteménybol hiányozzon az Emberi hang (Vox humana) például.

Még bántóbb Mécs László esete. O ugyan nem volt olyan jelentos költo, mint amekkora a legendája volt (ahogy Gyory sem, persze), de olyan jelentéktelen sem, mint amilyennek a marxisták állították. Elképzelhetetlen, hogy hiányozzon a Rabszolgák énekelnek, ahogy tudtunkkal a Hajnali harangszó is csak külso szerkesztoi nyomásra került az antológiába. Megkérdojelezheto például Márai szerepeltetése. Igaz, hogy költoként nálunk kezdte, de a Halotti beszéd hozzánk tartozik-e? S ha Márai igen, akkor például az Érsekújvárott született Kassák Lajos miért nem? S mi legyen például Monoszlóyval? Aki Pesten kezdte, Bécsben végezte, nálunk alig tíz évet írt? S nézzük a kifelejtetteket!

Igen, elismerem, az esztétikai minoség nem elhanyagolható kategória. De vagy mindenkire érvényes egyaránt, vagy különben… A nemrég kilencvenévesen elhunyt Csontos Vilmos bizonyosan nem volt nagy költo, de hetven éven át szorgalmas munkása volt literatúránknak, s egy-két verse (Jaj, Szikenice partja!) ugyanúgy idefért volna, mint Sebesi Erno, Jarnó József, Pozsonyi Anna, Berkó Sándor s még egy tucatnyi versírónk termése. S hová tunt Farkas Jeno, ha Kövesdi László ott van? S Veres Jánosnak miért csak három, Simkó Tibornak miért csak egy verse van, ha Török Elemérnek, Kulcsár Tibornak három-három? S ha a harminc éve hallgató Bárczi Pista benne van, miért nem lehet ott Batta Gyuri? S végül a legifjabbak: Bettes Pista, Farnbauer Gábor legalább olyan jó költok, ha nem jobbak, mint Barak vagy Hizsnyai. Aztán: ha Z. Németh István ott lehet, miért nem lehet ott Szászi Zoltán? S ha Németh Zoltán ott van, miért nincs ott Mészáros Ottó és Szucs Eniko?

Legalább ilyen problémák vannak, sajnos, a szerepeltetett vagy kihagyott versekkel is. A legbántóbb faux-pas-nak Bábi Tibor esetét érzem. Történetesen most készítek egy Bábi-válogatást, s magam is most jöttem rá, hogy mennyivel jobb költo, mint hittük (Tozsér elott bizonyosan a legjobb, még talán Forbáthot is beleértve), de ugyancsak meglepodtem, hogy mennyire nem az agyondicsért A forrás éneke az erossége, hanem a rövidebb versek. Tóth Laci viszont, igaz, hogy tíz oldalon, de csak a terjengos A forrás énekének második részével szerepelteti Bábit, teljesen torz képet alkotva róla. Nehéz dolog persze a válogatás, különösen a jelentos költok esetében. Tozsér méltó szinten szerepel ugyan, de egyoldalúan, s hihetetlen, hogy egy ilyen gyujteményben nincs ott a Férfikor, s más mellozhetetlen költeményei. Magam is hiányolom, elégedettségem ellenére, hogy csak a montázsaim képviselnek, s egy sor sem az Összefüggésekbol vagy a Jelen és történelembol, hogy a még korábbi verseket vagy a késobbi Aleatóriát ne is említsem.

Summa summarum: tartozik és követel. Hely híján végül beszéljenek a számok. Ki hány sorral szerepel? Tozsér 360, Mikola 336, Cselényi 324, Varga 324, Forbáth 318, Barak 311, Gál 302, Mihályi 288, Márai 287, Zs. Nagy 286, Hizsnyai 281, Kulcsár Ferenc 268, Tóth László 260, Keszeli 237, Ozsvald 220, Bábi 200… Ellenben: Mécs László 90, Veres János 68, Gyory Dezso 64, Simkó Tibor 49. (Madách-Posonium, Pozsony 2003)