Forró: Elsőként Pellegrinivel tárgyalunk

Forró
Pozsony |

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke az államfőválasztás első fordulójában a szavazatok 2,9 százalékát szerezte meg. A pártelnöktől aziránt érdeklődtünk, hogyan értékeli a végeredményt, mi lehetett az oka a sikertelen mozgósításnak, illetve kit támogatnak a második fordulóban.

A korábbi nyilatkozatai alapján 4 százalék körüli eredményt célzott meg a köztársaságielnök-választáson, ezt viszont nem sikerült elérni. Hogyan értékeli a fejleményeket?
Valóban jobb eredményre számítottam, ettől függetlenül viszont kiemelném, hogy ezúton is sikerült megmutatnunk a közösségünket. A második fordulóba jutó mindkét jelölt már kifejezte a szándékát azzal kapcsolatban, hogy lépéseket szeretne tenni a szlovákiai magyarság érdekében. Megmutattunk magunkat, hogy itt vagyunk, ezt a célt mindenképpen sikerült teljesíteni, de ahogy említettem, jobb eredményt szerettünk volna elérni.

Ön a szombat esti eredményváróján úgy fogalmazott, hogy a vártnál rosszabb eredmény oka egyrészt a társadalom polarizáltsága, másrészt az, hogy néhány járásban nem volt sikeres a magyar választópolgárok mozgósítása. Mit gondol, mi az oka annak, hogy a mobilizáció terén alulteljesített?
Az elkövetkező napok feladata lesz, hogy kiértékeljük a választás eredményét az egyes településeken. Erre a kérdésre csak ezek után tudok válaszolni.

Az utóbbi években szinte az összes választáson az látszott, hogy a dél-szlovákiai választópolgárok szavazási hajlandósága elmarad az országos átlagtól. Mit gondol, miért ennyire apatikus a magyar szavazóbázis?
Ahogy említettem, a következő napokban ki kell értékelnünk az eredményeket, azután visszatérhetünk erre a kérdésre.

Az első forduló eredményeinek ismertetését követően elnökségi ülést tartott a Magyar Szövetség, ahol egyebek mellett arról is szó volt, ki támogatna a párt a második fordulóban. Született már döntés ezzel kapcsolatban?
A támogatásról egyelőre nem döntöttünk, viszont annyit elárulhatok, hogy a tárgyalásokat Peter Pellegrinivel kezdjük meg.

Tárgyalnak majd a másik jelölttel, Ivan Korčokkal is?
Elsőként Peter Pellegrinivel találkozunk, egyelőre csak erről döntött az elnökség.

A második fordulóig már csak két hét van hátra. Mikor tervezik bejelenteni, hogy kit támogat a Magyar Szövetség, már ha támogat valakit egyáltalán?
Ez a tárgyalások eredményétől függ majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?