Folytatódott az ellenzéki obstrukció, a parlament ismét határozatképtelen volt

parlament k

Kedden reggel ismét határozatképtelen volt a parlament a költségvetés módosításáról szóló szavazásnál, ezért Boris Kollár (Sme rodina) házelnök megszakította az ülést. Október 18-án 11 órakor kellene ismét szavazni a módosításról, majd megnyitni a törvényhozás következő ülésszakát.

Az ellenzéki obstrukció miatt már pénteken is elmaradt a költségvetésről szóló szavazás. A Smer azt követeli, a költségvetés kiadási oldalát csak 207 millió euróval módosítsák, amit a 13. nyugdíjak kifizetésére költenének. Az SaS a költségvetés módosítási tervezetét „dilettáns munkának” nevezte, és kijelentette, hogy nem hajlandó biankó csekket aláírni Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszternek. Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője visszautasítja ezeket a kijelentéseket, az emberek megsegítését hangoztatja.

A költségvetési törvény módosító javaslata 1,5 milliárd euróval növeli meg a költségvetés bevételi és kiadási oldalát is, miközben a tervezett hiány nem változna. A módosítási javaslatban azonban nem szerepel tételesen, hogy mire fordítanák a pénzt.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter csütörtökön ismertette, hogy 900 millió euróval kompenzálnák a magas energiaárak miatt veszélybe kerülő cégeket. Az ún. 14. nyugdíjra novemberben 207,619 millió eurót fizetnének ki, a közigazgatási intézmények 200 millió eurós kompenzációt kapnának, a nehéz anyagi helyzetben levő háztartásokat 190 millió euróval segítenék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?