Földgömb, térkép...

MARTIN BÚTORA

Ha Szigeti Lászlót publicistának vagy esszéírónak neveznénk, igazunk volna, de leszűkítően. Kiadóigazgatónak tartani arra emlékeztetne, aminek nyilván ideje legnagyobb részét szenteli, de ez is csak részigazság volna. Azt írni, hogy polgári értelmiségi magyar fejjel, szlovák szívvel és közép-európai lélekkel: nos, ez már kissé látni engedné azt a szellemi térképet, mely alapján a világot rendezi maga körül, de ez sem jelentené az ő teljes földgömbjét. Felidézni őt, amint magyar és szlovák társaival, de gyakran csak egyedül, alakította s befolyásolta a közéletet, napjainkig tartóan, nos, ez újabb, arcát mutatná. Ehhez hozzáképzelni a fényképezőgép villanását, a lencsét, amint épp útközben kapja le őt, amint éppen a barátaihoz rohan találkozóra, vagy megnyitóra siet, vagy egy eszmecserére a kultúráról és a világűrről – ez közelebb hozna valamit a mindennapjaiból, de ez a kép sem rögzítene mindent. Hozzá kellene gondolni az Ágival és a családjával együtt megélt bensőséges pillanatait, mézes kávé mellett, egy friss kézirattal az asztalon; bár ez sem adná ki őt magát.

Így hát nincs más megoldás, muszáj egy lényegre törő jellemzést adnunk róla: Szigeti László jelenség, természeti tünemény.

Nemcsak azért a tiszteletet parancsoló műért, melyet a Kalligramban létrehozott: a hazai és a világirodalom több ezer oldalnyi elméleti, bölcseleti, történeti, tudományos szövege és szépirodalma – egyebek közt olyan sorozatokban, mint az Ad fontes, a Domino, az Anthropos, a Balcanica, a Váhy (Mérleg), az Exempla iuris, a Majstri vied (Tudományok Mesterei) és sorolhatnánk hosszasan. Mindezek társadalomtudományi önismeretünk fehér foltjait tüntetik el, tabutémákat nyitnak meg, vitára sarkallnak, a közép-európai egyediséget és tragikomikumot pásztázzák, de főként igen jó olvasmányok.

Jelenség abban is, hogy képes hidakat verni, párbeszédet szorgalmazni, egy más közép-európai jövő számára kedvezőbb lehetőségeket keresni. Mert része, osztatlan szerepe van abban, hogy legalább némiképp megvalósuljon az, amit közép-európai álomnak nevezhetnénk, egy más Európa látomásának: melynek emlékezetéből nem hull ki a viszálykodás, a száműzetés és a gyilkolászás, s mégis szabadságban élhető. Egy olyan Közép-Európáról volna szó, mely túlteszi magát a sérelmeken és a méltánytalanságokon, s túllép egy olyan közösség kicsinységén, mely mindvalahányszor „késve érkezik” s épp ezért elszalasztja lehetőségeit. Ahogy Ady Endre fogalmazott: Mi mindig mindenről elkésunk / Mi biztosan meszsziról jövunk. Szigeti László abban van segítségünkre, hogy jobban megértsük, honnan s mi mindennel együtt jövünk, s mégse szalasszuk el a lehetőségünket.

S végül azért is tüneményes, mert három fontos tulajdonsága van: tud mosolyogni, képes meghökkenni, s szinte határtalan sikere van azoknak az embereknek az összekötésében, akik életútján kísérik.