Fókuszban a kisebbségi kultúra támogatása

Milyen volt az elmúlt másfél év a kisebbségi kultúra számára?

Köteles László (KL): Nem egyértelmű. Többet vártunk, kevesebbet kaptunk.

Miben vártak többet?

KL: Abban, hogy a Maďarič-féle kultúrpolitika után a szlovákiai magyar kultúra támogatása másként fog megvalósulni. Ennek ellenére elég gyakran felmerül, hogy támogatási szinten esetleg Maďaričék objektívebbek voltak, a magasabb szintű hivatásos szervezetekkel kapcsolatos politika – itt például az Ifjú Szivekre vagy a szlovákiai magyar múzeumra, tévére, rádióra gondolok –, pedig most nem egyértelmű koncepcióból indult ki.

A rendszerrel, az elosztással vagy a pénzösszeg nagyságával volt gond?

KL: Is, is, is.

Ön hogyan látja?

Hégli Dusan (HD): Én ezt természetesen teljesen másként látom. Először is tisztázni szeretném, hogy a kultúra szó alatt mi egy szélesebb kontextust értünk. Szlovákiai magyar kultúrának azt tartjuk, amit a szlovákiai magyarok hoztak létre. A Híd párt részéről lehetőséget próbálunk teremteni arra, hogy a szlovákiai magyarok a kulturális életüket meg tudják valósítani, és nem tervezzük azt, hogy ezt állami szinten komoly beavatkozásokkal kellene elérnünk. Ahogy az állam a vállalkozások szintjén megteremti a feltételeket és hagyja az embereket vállalkozni, úgy kell megteremteni a feltételeket a kultúra művelésére. Ebből kiindulva az egyik szempont, hogy megfelelő anyagi támogatást biztosítsunk azoknak az intézményeknek, amelyek ezzel foglalkoznak.

És megfelelő volt az a támogatás, amelyet kaptak?

HD: Mint művész, mondhatom, hogy nem, de valószínűleg sohasem lesz elég a támogatás nagysága. Ami a maďariči politika nagyobb objektivitását illeti: mi megpróbáltuk az elmúlt másfél évben a döntéseket abszolút politikamentessé tenni. A Maďarič-éra alatt egy miniszteri rendelet alapján mentek ki a kisebbségi támogatások, most a kisebbségi miniszterelnök-helyettes hivatalában törvény szabályozza ezt. Ez a törvény kizárja, hogy mindenféle érdekek – családi, intézményi, esetleg politikai érdekek – érvényesüljenek ebben a bizottságban. Semmiképpen nem helytálló az a megállapítás, hogy a Maďarič-éra alatt ez jobban sikerült. Az lehet, hogy a Maďarič-érában, amikor az MKP ellenzéki pártként részt vett a parlament munkájában, nagyobb ráhatása volt ezeknek a támogatásoknak az elosztására, ezt a politikai ráhatást az általunk készített törvény lehetetlenné teszi.

KL: Ha Maďarič alatt – amikor pedig nem a magyar kultúra iránti szimpátia volt a jellemző – ráhatással tudtunk lenni a döntésekre, akkor most, amikor áttették a kisebbségi támogatásra szánt összegeket a Most-Híd jelöltje által irányított reszortba, el tudjuk képzelni, hogy ők is meghatározhatják azt, milyen támogatási formák érvényesülnek. Illetve a kultura mely területeit támogatjuk. Én más irányból vetném fel a szlovákiai magyar kultúra kérdését. A kultúra eleve meghatározza egy társadalom fejlődését. A támogatások mifelénk csak csordogálnak, tehát nem az adóink arányában osztják őket. Ezért is fontos, hogy áttekinthetően és egyértelműen fogalmazzuk meg, hogy mire mennyit akarunk adni. Peremvidéken lakom, mifelénk a legalsóbb szinten a kultúra nemcsak kulturális fejlődést jelent, hanem önszerveződést, identitásmegtartást is. Ezért is fontos, hogy mindnyájunk felelőssége legyen ezt minél hatékonyabban kihasználni, és a létező támogatásokat erre fordítani.

A kulturális támogatások minden kormányzat alatt neuralgikus pontnak számítanak. Hogyan kellene átalakítani, hogy ne legyen az?

HD: A kultúrának és a szlovákiai magyar kultúrának nem csak a támogatási mivolta jelent problémát, vannak itt más gondok is. Másfél év alatt megpróbáltuk átszervezni azt a támogatási rendszert, amely a Fico-kormány és a két Dzurinda-kormány alatt is egyformán működött. A mostani az eddigi legtranszparensebb elosztási mód, de mi is javítani szeretnénk rajta.

Hogyan?

HD: A kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvény készen van, a kormányalelnök hivatala készítette el. Három-négy hónapos, szakemberekkel történt egyeztetés után valamennyi kisebbség képviselőivel egyeztettük a törvény sarokpontjait – a magyar kisebbség részéről a Csemadok tisztviselője is jelen volt. Pillanatnyilag ez a legreálisabb, az ideálishoz közelítő megoldás, amely többek között garantálja azt, hogy a szlovákiai magyar kultúra ne csak megtartó erő legyen, hanem pozitív jövőképet is biztosítson az alkotók és kultúrafogyasztók számára.

Mi erről az MKP véleménye?

KL: Olvastam egy Hégli úrral készített interjút 2011 februárjában – akkor az igazgató úr még Rudolf Chmel tanácsadója volt – a kulturális támogatásokat érintő elképzeléseiről. Nagyon szimpatikus volt. Viszont az elmúlt egy év valósága folyamatosan cáfolja ezeket az elképzeléseket. Akkor többek között azt mondta: ne támogassunk lángosevő versenyeket. A jelenlegi támogatási rendszerben lecsófeszt vagy réteshúzó-fesztivál kapott támogatást, magasan többet, mint az országos fesztiválok. A politikai ráhatás pedig eleve adva volt. A tavalyi támogatási rendszernél, mint minden kormányváltásnál, késtek a támogatások. Most rekordot döntöttünk: május végén született döntés a bizottságokban, egy hónapig lebegett, senki sem tudta, ki mennyit kap. Joggal merült fel a gyanú, hogy egyesek átírták a támogatási javaslatokat. Így fordulhatott elő – ezt többen is felvetették, például a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala –, hogy a támogatásoknál bizonyos tanácsadók 41 pályázatból 39-re támogatást kaptak. A pályázati feltételek között pl. le volt írva, hogy a szlovákiai magyar irodalmat támogatjuk, ennek ellenére fordításokat támogattunk vagy magyarországi kiadók által már megjelentetett könyveket, amik sikeresek voltak. Nem azt mondom, hogy rossz könyvek lettek kiadva, sőt, de nem ebből a szűk keretből kell nekünk ezt támogatni. A célkitűzéseink tekintetében egyetértünk a kerekasztal elképzeléseivel. Én azt sem mondom, hogy azok kerüljenek be a bizottságba, akik nem érintettek, hiszen nagyon kevesen vagyunk Szlovákiában, akik nem érintettek valamilyen formában. A cél az, hogy minél objektívebben tudjanak dönteni, s lehetőleg ne egy választási időszakra legyenek ott, hanem többre, hogy ne az aktuális politikai hatalom dönthessen visszahívásukról. A harmadik pedig, hogy döntéseik rögtön legyenek nyilvánosságra hozva, hogy utólag ne lehessen manipulálni azokat.

Tavaly nyáron többször megfogalmazódott kritikaként, hogy késik a döntések nyilvánosságra hozatala, illetve voltak ott gyanús momentumok.

HD: A kulturális minisztériumtól hosszú évek után a rendszer átkerült a kormányhivatalhoz. A késedelem fő oka ez volt. Törvényeket kellett módosítani.

Vagyis egyszeri késés volt?

HD: Igen, senkinek sem az az érdeke, hogy késsenek a támogatások. Mindenki azon dolgozik, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Most épp február 15-e a határidő, remélem, a választások miatt ez nem fog csúszni. Ami pedig a támogatási rendszerekbe való belenyúlást illeti: igaz, hogy csak másfél éve vagyok a politikában, de mivel húsz éve a kultúra területén tevékenykedem, belelátok a dolgokba. Még egyszer szeretném elmondani, hogy soha ilyen transzparens módon, ennyire apolitikusan még támogatások nem kerültek kiosztásra. Elfogadom, hogy vannak, akik elégedetlenek a döntésekkel, de ezeket egy független szakmai bizottság hozta. Nincsenek benne politikusok. Ön annak idején parlamenti képviselőként tagja volt a támogatásokról döntő bizottságban, miközben most az objektivitást kéri rajtunk számon. De azt is elfogadom, hogy valakik ezekkel a szakmai döntésekkel elégedetlenek. Az a célunk, hogy a törvény, amelyről az előbb beszéltem, ezt megoldja, s az ideálishoz közelítsen. A politikának nem az a dolga, hogy megszabja, a kulturális életben mi az értékes, hanem hogy helyzetet teremtsen. A tervezet három síkon támogatná a kultúrát. Egyrészt normatív támogatással azokat az intézményeket, amelyek hosszú ideje, 30–40–50 éve tevékenykednek. Ezenkívül marad a kulturális támogatások elosztásának rendszere. Hangsúlyozom, hogy idén félmillió euróval bővebb az erre fordítható keret. És a harmadik tényező, a középtávú támogatások rendszere, ahová 3–5 éves szakaszra bekerülhetnek az intézmények úgy, hogy nem kellene minden évben pályázniuk, viszont minden évben elszámolnának. A törvény lényege az lenne, hogy mindezt valamilyen kulccsal kössük a szlovák állam kultúrára költött pénzéhez. Szlovákia lakosságának 10–15 százaléka kisebbségi, jó lenne, ha ez a szám a kisebbségi támogatásokban megmutatkozna. Így az összegről nem hivatalnokok és politikusok döntenének, hanem a törvény írná elő.

KL: Politikusként sosem voltam bizottsági tag, Csemadok-alelnökként ültem ott, mint akitől elfogadják, hogy Tiszacsernyőtől Pozsonyig elég tisztességesen ismeri a magyarlakta vidéket.

HD: De parlamenti képviselő volt akkor.

KL: Ettől függetlenül felvállalom minden akkori döntésemet. Visszatérve a javaslatunkra. A lényeg az, hogy a bizottsági tagokat ne az éppen aktuális miniszter vagy államtitkár, hanem az érintett civil társadalom javasolja. Vétójognak természetesen kell lennie. Az sem fog bántani, ha az illető néha érdekelt lesz, de objektív döntéseket hozzon, ismerje az országot. A Híd tervezetében találtam egy javaslatot: a kisebbségek pozitív diszkriminációját. Megéltem egy egyeztetést, ahol felsorolták, melyik kisebbségeket kell pozitívan diszkriminálni – a legkisebbektől a romákig mindenkit. Ebből az jött ki, hogy a magyar lesz egyedül negatívan diszkriminálva, mert rajtunk kívül mindenkit pozitívan diszkriminálnak. A magyaroktól lesz elvéve.

HD: A pozitív diszkrimináció arról szól, hogy vannak kisebbségek, amelyek a magyarnál sokkal inkább asszimilálódtak. Ha a számarányukat nézzük, a horvát vagy a ruszin kisebbséget a bizottságban negyed vagy fél ember képviselné.

Magyarán számarányukon felül kellene őket támogatni. Ebből viszont az következik, hogy a magyar kisebbség a legnagyobb, így a kisebbségeknek elkülönített összköltségvetésből a magyar részarányosan kevesebbet kap.

HD: Nem kap kevesebbet. Csak arról van szó, hogy pl. egy hetilap kiadásánál is van minimális összeg, amit a kisebbségnek meg kell adni. Számomra ez a pozitív diszkrimináció örömet okoz, hiszen ugyanezt a pozitív diszkriminációt várjuk el a többségi társadalomtól.

KL: Én nem várok el a többségi társadalomtól pozitív diszkriminációt, egyenjogúságot várok el.

Hogyan lehet elérni, hogy a támogatásokról döntő bizottságokban tényleg független emberek legyenek? A szlovákiai magyar kisebbség túl kicsi, itt mindenkiről tudható, kinek a barátja, ismerőse, ki hová köthető. Jól mutat a tervezetben, hogy független egy jelölt, de meg lehet ezt valósítani?

HD: Igen. Ha a függetlenséget nem abban a kis kockában képzeljük el, amit politikai életnek hívunk. Ha szakemberek ülnek a bizottságban, akkor elképzelhető az objektivitás. Azért, mert egy szakmai közösség kiközösítené azt, aki nem szakmai alapon hozná meg döntéseit. Ez mindenütt így működik. Természetesen annak az embernek is vannak víziói és véleménye a kultúráról, de ennél objektívebbet nem fogunk tudni kitalálni. Ez nem szlovákiai magyar probléma, ez mindenütt így van. A demokrácia szintjét azon lehet lemérni, hogy a kultúrából, művészetből mennyire marad ki a politika.

KL: Ki független? Túl kevesen vagyunk ahhoz. A lényeg az, hogy az illető döntései a lehető legobjektívebbek legyenek. De ne csak szakmailag, hanem regionális szempontokat is figyelembe véve. Mi érezzük a hátrányát annak, hogy Pozsonytól 400 km-re vagyunk. Egyetlen kiutat látok: a kisebbségi önigazgatást. A tavalyi Fábry-napok vendégeként Fuzik János, a magyarországi szlovákok önkormányzatának elnöke mondta, hogy az önkormányzatiságnak megtartó ereje van számukra. Bele tudnak szólni saját dolgaikba. Jelen helyzetben, ha valakinek nincs parlamenti képviselete vagy nem kormánytényező, minimális az esélye, hogy bele tudjon szólni önmaga dolgaiba. Hozzászólni lehet, beleszólni minimálisan.