Fokozatosan növelik a sebességet

<p>Míg évekkel ezelőtt a rendőrség hallani sem akart arról, hogy növeljék a legmagasabb előírt sebességet, s a belügyminisztérium utasítására inkább csökkentették azt, mára megváltozott a hatóságok filozófiája. Azt állítják, hogy a dugók kiküszöbölését eredményezheti, ha felgyorsul a forgalom az utakon. A változások viszont csak lassan lépnek érvénybe.</p>

A belügyminisztérium 150-180 km/órás sebességet engedélyezne néhány szlovákiai sztrádaszakaszon. Ez a mondat körülbelül két évvel ezelőtt nagy port kavart, a tárca valóban azt tervezte, hogy ilyen mértékben növelné a sebességet. A nagy tervezetek aztán nagyon gyorsan feledésbe merültek, miután több szakértői elemzés is igazolta, hogy a szlovákiai autópályák távolról sem közelítik meg például a németországi színvonalat, amely lehetőséget adna a sebességnövelésre. Az utak ugyanis nem elég tágasak, kevés helyen van háromsávos autópálya, s a leállósávok is túl szűkek. A 180 km/óra tehát életveszélyes lenne.

Ezt elvégre a sokak szerint félresikerült D1-es autópálya igazolta , amelyet ugyan kiszélesítettek egy sávval, de a számos tragikus baleset miatt a 130 km/órát végül 110-re módosították. A jelentős kritika után aztán ugyan visszaállították a 130-at, de csak este hét és hajnali öt óra között.

A sztrádákon minden marad a régiben

Idén májusban jött egy fordulat. A belügyminisztérium közzétette: azon vannak, hogy ismét egész nap 130 km/órás sebesség legyen engedélyezve a D1 Pozsony-Nagyszombat közti szakaszán. „Egyértelműen azon a véleményen vagyok, hogy ezen a szakaszon végleg meg kellene válnunk a 110-től, s vissza kellene állítani a 130 km/órás sebességet” – nyilatkozta tavasszal Robert Kaliňák belügyminiszter. Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter pedig hozzátette, hogy ő is örülne, ha gyorsabban haladhatnának az úton.

Mára viszont minden megváltozott. A belügyminisztérium továbbra is azon van, hogy a sofőrök gyorsabban haladhassanak ezen a szakaszon, a sebességnövelést viszont a közlekedésügyi tárcának kell engedélyeznie, s az már ellenzi a javaslatot. „Olyan döntés született, hogy 130 km/óra ezen az autópályán napközben egyelőre nem lesz” – nyilatkozta Martin Kóňa közlekedésügyi szóvivő. Azzal érvel, hogy a 110 km/óra bevezetése után a szakaszon jelentősen csökkent a balesetek száma. „Egy évvel a sebesség csökkentése után felére csökkent a karambolok száma, tehát szerintünk ez az intézkedés megalapozott” – fűzte hozzá a szóvivő.

Valahol mégis felgyorsul a forgalom

S ha már az autópályákon nem, akkor legalább az alacsonyabb osztályú utakon emeljük meg a sebességet – gondolta a közlekedés-rendészet. Ezért kidolgoztak egy elemzést arról, hol lehetne az országban megemelni a sebességet. Ebből kiderül, hogy sokkal zökkenőmentesebb lehetne a forgalom, ha a városokból kivezető utakon növelnék az előírt sebességet. Ezáltal nemcsak a forgalmi dugókat sikerülne felszámolni az adott szakaszokon, hanem a közúti balesetek száma is csökkenne.

Pontosan 42 szakaszt jelöltek ki. Három helyen már megemelték a legmagasabb előírt sebességet, a további útszakaszokon fokozatosan fogják bevezetni a változást. A rendőrség ugyanakkor azt akarja, hogy a balesetveszélyes szakaszok az eddiginél sokkal jobban legyenek jelölve, s figyelmeztetni akarják a sofőröket arra is, hogy aki ilyen kockázatos helyen sérti meg a közúti szabályokat, az a megszokottnál 20 százalékkal szigorúbb bírságra számíthat.

Egyelőre az R1-es gyorsforgalmi úton lehet gyorsabban hajtani Garamszentkeresztnél, felgyorsult a forgalom a Banzinból kivezető utakon, illetve a nagykürtösi járás egyik első osztályú útszakaszán. „A következő szakaszokon fokozatosan növeljük a sebességet, a változások folyamatosan lépnek hatályba” – mondta Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány.

Csehország már előttünk jár

Nyugati szomszédaink sajátosan oldották meg a sebességkorlátozást. Csehországban fél éven belül 300 kilométerrel bővül az autópályák és gyorsforgalmi utak hálózata. Mindez anélkül, hogy akár egy kilométer utat is megépítettek volna. Adminisztratív intézkedésről van szó, amely sok helyütt lehetőséget ad arra, hogy az eddiginél gyorsabban haladjanak, másutt viszont le kell majd venniük lábukat a gázpedálról.

A módosításon éveken át dolgoztak, míg végül kijelölték a megfelelő szakaszokat. A gyorsforgalmi utakból sok helyütt sztrádák lesznek, az első osztályú utakból pedig gyorsforgalmi utak. Lesznek viszont olyan sztrádák is, ahol a rossz minőségű útfelület miatt a 130 km/óra helyet csak 110-et fognak engedélyezni – ez nem egy négysávos sztrádát és érinteni fog. A haladási sebességet majd csak azután állítják vissza, miután az utakat felújították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?