ÚJ SZÓ-HÍRPozsony.
Focus: Fico nyerné az elnökválasztást
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. Robert Fico nyerné a két év múlva esedékes államfőválasztást a Focus közvélemény-kutató ügynökség kedden ismertetett reprezentatív felmérése szerint, amely az egyik elnökjelölt, Andrej Kiska megbízásából készült.
A november 7-e és 13-a közt, 1013 személy megkérdezésével készült közvélemény-kutatás adataiból kitűnik, hogy Ficóra 19 százaléknyian voksolnának. Őt követné Kiska 10 százalékkal. A további sorrend: Pavol Hrušovský (KDH) 7,5 százalék, Ján Čarnogurský (polgári jelölt) 5,7 százalék, Martin Bútora 5 százalék.
Iveta Radičová neve nem szerepelt a lehetséges válaszok között, mert az előző kormányfő korábban többször is kategorikusan kijelentette, hogy nem indul a köztársaságielnök-választáson. Száz megkérdezettből hét nem akart válaszolni a feltett kérdésre. 22,4 százaléknyian biztosan nem élnének a választójogukkal, további 23,4 százalék pedig nem tudta megmondani, kire szavazna.
Kiska lapunk kérdésére azt mondta: fantasztikusnak tartja az eredményt. „Júniusban 4,1 százalékot mértek nekem, a mostani 10 százalék, és ezzel együtt a második hely nagyon jó eredmény” – véli a jelölt. Októberben ennél is többet mértek neki, ám akkor a neve mellett feltüntették, hogy ő a Jó Angyal alapítója – ez is hozzájárult jó szerepléséhez. A felmérés során nem kérdeztek rá, hogy a 2. fordulóban kire voksolnának az emberek. (MSz, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.