Focus: Boris Kollár meglepetést okozhat

<p>A Smer 35% alatt, az SNS-szel együtt 77 képviselője lenne. Az MKP nem jutna be a parlamentbe &ndash; a Focus utolsó mérése alapján.&nbsp;</p>

A Focus ügynökség is elkészítette utolsó választások előtti közvélemény-kutatását. Sok változás nincs az intézet által utoljára, egy hete közölt felméréshez képest. Akkor február első hetében vették fel az adatokat, az aktuális kutatáshoz pedig február második hetében (ezt a kiadónkhoz tartozó Sme rendelte).  A Smer 34,6%-kal nyerne, ami elmarad a tavaly év végén mért 40% közeli eredményektől. Az SNS a Focus szerint is erős, a Sieť mögött a harmadik erő lehet. Ha összeállna a Smerrel, 77 képviselővel többségük lenne a parlamentben. Ez ugyanakkor csak eggyel több, mint a minimális kormánytöbbség, vagyis nem valószínű, hogy – még ha mindkét frakció is roppant fegyelmezett lenne – megkockáztatnának egy ilyen „minimálváltozatot”.  Magyar szempontból fontos momentum, hogy az MVK szintén csütörtökön közölt kutatásával ellentétben a Focusnál mélyen az 5%-os bejutási küszöb alatt van az MKP. Egy hete 3,5, most 3,6%-ot mértek Berényiéknek. A Hídnak most 8,2%-ot mért a Focus (egy hete 8%-ot).  Az MKP-t ismét megelőzte a Boris Kollár nevével fémjelzett bizarr protestpárt, a Sme rodina (Család vagyunk) is. Martin Slosiarik, a Focus vezetője szerint a pártnak van esélye a bejutásra, ám sok fog múlni azon, hogy a multimilliomos Kollárnak bizalmat szavazók közül hányan mennek el ténylegesen voksolni. Sokszor a protespártoknak ugyanis nagyobb a virtuális támogatottsága, mint a valós szavazataránya. Tény ugyanakkor, hogy az idei választások legnagyobb meglepetése Boris Kollár és csapata lehet.   Pártok támogatottsága
Create column charts
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?