Flašíková elismerné, Lajčák nem

<p>Pozsony. A kormánypárt úgy tűnik, megengedheti magának, hogy egyszerre kétféle véleménye legyen ugyanarról a témáról. Fico szerint ebben sincs semmi furcsa.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A külügyminisztérium tegnap kiadott közleményében ismét hangsúlyozta, hogy a hétvégi krími népszavazást érvénytelennek tartja, eredményét pedig nem ismeri el. „A népszavazás abban a formájában, amelyben elő volt készítve és lezajlott, nem legális és nem legitim” – hangsúlyozza a Miroslav Lajčák által vezetett tárca.

Mást gondol minderről Monika Flašíková Beňová, a Smer Európai parlamenti képviselője. Szerinte nincs rendjén, hogy az USA és más országok érvénytelennek tekintik a krími népszavazás eredményét. „Ha egy autonóm terület szavazóinak 85 százaléka szavazni megy, és 97 százalékuk kinyilvánítja, hogyan szeretne élni, akkor ezt nem ignorálhatják” – véli Flašíková, aki a párt idei EP-listáján a második helyet kapta. Elutasítja a Krím és Koszovó, vagy Dél-Szlovákia kapcsán egyesekben felmerülő párhuzamot. „Ezek eltérő dolgok, nálunk nincs autonóm terület” – tette hozzá. Szerinte az USA megsértette a Krím lakosságának 85%-át, és ha valaki így képzeli a demokráciát, akkor az szégyen. „A politikusok egyszer majd kitalálják, hogy nem ismerik el a választások eredményeit sem. Én akkor is respektálom a demokráciát, ha az eredmény nem pozitív számomra” – nyilatkozta.

Flašíkovának ez a saját, személyes véleménye, jegyezte meg Maroš Šefčovič, a Smer EP-listájának vezetője, jelenlegi uniós biztos. „Az EU és az USA azért nem ismerik el, mert ilyen fontos kérdésről nem lehet ilyen hamar dönteni, nemzetközi megfigyelők nélkül, ráadásul úgy, hogy a szomszéd ország katonái megszállták a területet” – tette hozzá Šefčovič.

Az ukrajnai események annyira ellentétes megítélés alá esnek, hogy semmi rossz nincs abban, ha egy párton belül többféle vélemény hangzik el velük kapcsán, mondta Flašíková kijelentései kapcsán tegnap Robert Fico. Emlékeztetett, hogy Brüsszelben ő is válasz nélkül maradt, amikor felvetette a kijevi mesterlövészek ügyét, akikről később azt állították, hogy az ukrán ellenzék megrendelésére lőttek a tüntetőkbe. „Ha hatalmi harcokról van szó, akkor van, hogy a nem szép dolgokról nem beszélnek” – így Fico. (SITA, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?