Figeľ vallásszabadságért felelős különmegbízott lesz

<p>Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) volt elnöke, az ország első uniós biztosa fogja ellátni az EU unión kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízottjának posztját - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az Európai Bizottság (EB) közleményére hivatkozva pénteken.</p>

Azt, hogy Ján Figeľ-t fogja kinevezni a vallásszabadságért felelős különmegbízott újonnan létrehozott posztjára, Jean-Claude Juncker, az EB elnöke pénteken jelentette be.

"A vallásszabadság az Európai Unió alapjaiban rögzített elv. Ennek a szabadságnak a védelme és népszerűsítése az EU-n kívül és belül, a vallási és etnikai kisebbségek folytatódó üldöztetése miatt, egyre fontosabb. Hiszem, hogy Ján Fígel különmegbízottként segít nekünk ebben az igyekezetben, ráirányítja figyelmünket és biztosítja, hogy ez a fontos téma annyi figyelmet kapjon, amennyit megérdemel" - idézte az EB elnök szavait a szlovák hírügynökség.

Ján Figeľ kinevezése - a meghosszabbítás lehetőségével - egy évre szól. A szlovák különmegbízott Neven Mimica, a nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős uniós biztos hivatalának égisze alatt látja majd el feladatát, várhatóan még ma elfoglalja új hivatalát.

Ján Figeľ, a szlovákiai konzervatív jobboldal egyik emblematikus pártjának, a KDH-nak egyik alapító tagja, először külpolitikai alelnöke majd elnöke. Fígel, korábban Szlovákia első uniós biztosa volt, 2004-től az oktatásért, kultúráért és többnyelvűségért felelős biztos posztját látta el. Pártja a KDH a 2016 márciusában tartott parlamenti választásokon nem került be a törvényhozásba, Figeľ ezt követően lemondott pártelnöki posztjáról.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?