Figeľ hiányosságok ellenére is doktori címet kapott

Pozsony |

<p>Ján Figeľnek, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnökének 2007-ben az is segített megszerezni a doktori (PhD.) címet, hogy akkor az Európai Bizottság biztosa volt - írja hétfői számában a Sme. A címet a disszertációs munkájában lelt elégtelenségek ellenére is megkapta.</p>

Figeľ opponense, Vladimír Krčméry, a Szent Erzsébet Egészségügyi Főiskola rektora és Alžbeta Mrázová, a vizsgabizottság elnöke a napilapnak elismerte, hogy a politikus a munkájában fellelhető hiányosságok ellenére is PhD. lett, s ebben akkori tisztsége is szerepet játszott. Egészen egyszerűen figyelembe vették, hogy az akkori EU-biztos öregbítette Szlovákia jó hírnevét.

A Sme értesülései szerint a mostani KDH elnök szociális munka szakterületen szerezte a doktori címet, holott azzal végképp nem foglalkozott – a címet tulajdonképpen a Szlovákia EU-csatlakozásáról írott könyvéért kapta. Pontosabban azért, hogy ebből a kiadványból 74 oldalt kimásolt. A szövegben négy oldal foglalkozik szociális kérdésekkel, a munkanélküliséggel, valamint a képzés és a tudomány kérdéskörével.

Ján Figeľ az említett könyvet Miroslav Adamiš diplomatával közösen írta, a Sme szerint azonban ennek sehol sincs nyoma a disszertációs munkában. A politikus ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a társszerzőséget elismerték. A napilap kérdésére, hogy ez hol történt meg, a KDH-elnök azt válaszolta: a védésen.

További részletek hamarosan!

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?