Fico szerint túl van értékelve az EU Ukrajna csatlakozásával kapcsolatos döntése

Robert Fico

Ukrajna megérdemli az európai kilátásokat, de az Európai Tanács csütörtöki döntése, mely értelmében elkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Kijevvel, túl van értékelve – ezt Robert Fico (Smer) kormányfő jelentette ki pénteken Brüsszelben az EU kétnapos csúcstalálkozója után. Szerinte ez egy politikai jellegű gesztus, ami nem változtatja meg a harctéri helyzetet. Ukrajnának most meg kell mutatnia, hogy készen áll az EU-csatlakozásra, és ha ezt nem tudja megtenni, az EU lassíthatja és le is állíthatja a csatlakozási folyamatot.

Fico, saját elmondása szerint nem érti, hogy az Európai Unió miért ennyire „megszállott” Ukrajnával kapcsolatban, ugyanakkor támogatta a csatlakozási tárgyalások elindítását.

„Kissé zavaró számomra ez a megszállottság Ukrajnával kapcsolatban, és el is mondtam a beszédemben, hogy a saját, EU-n belüli problémáinkkal kell megszállottan foglalkoznunk” – közölte a kormányfő. Mint elmondta, a vezetők kritikátlanul és bárminemű belső elemzés elvégzése nélkül hagyták jóvá Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásainak elindítását. Egyúttal Grúzia megkapta a tagjelölt státuszt, és megállapodtak abban, hogy Bosznia-Hercegovina kapcsán jövő év márciusáig elkészítik a jelentést az eddig elért előrelépésekről.

„Szemet hunyunk egyes ukrajnai jelenségek fölött, de mint elmondtam, az ország megérdemli az európai kilátásokat. Az általunk elfogadott politikai gesztus azonban túl van értékelve. Mégsem gondolhatjuk, hogy ezzel megváltozik a helyzet a harctéren” – jelentette ki Fico.

Emlékeztetett: januárban a szlovák-ukrán határon találkozik Denisz Smihal ukrán kormányfővel. Amellett, hogy a humanitárius segítségről egyeztetnek, felajánlja neki azokat a tapasztalatokat, amelyeket Szlovákia szerzett az EU-s csatlakozás során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?