Fico szerint Heger tudott arról, hogy a Smert szándékosan fel akarták számolni

robert fico k

Újabb elmélettel állt elő Robert Fico (Smer).

A Smer elnöke elmondta, véleménye szerint Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnök hazudik, amikor azt állítja, hogy nem tudott a büntetőeljárás manipulálásáról, valamint arról, hogy a Smert meg akarják semmisíteni.

Robert Fico azokra a felvételekre utalt, amelyek megerősítik Heger találkozóját a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) ügynökeinek vezetőjével, Ján Kaľavskýval.

Fico a vasárnapi sajtótájékoztatóján lejátszotta a szóban forgó hangfelvételeket, amelyeken Kaľavský elmondta, milyen módszereket használtak a NAKA rendőrei és nyomzói. A Smer elnöke szerint a módszerekről Hegert is tájékoztatták, aki később felvette a kapcsolatot Igor Matovičcsal és Roman Mikuleccel (mindeketten OĽaNO).

Másnap reggel berúgták Kaľavský ajtaját és őrizetbe vették. Ne mondja nekem senki, hogy ez véletlen

– tette hozzá.

Fico rámutatott, hogy a Heger-kabinet kormányzásának kezdetén olyan információk kezdtek napvilágot látni, hogy a rendőrség és a különleges ügyészség a Smer kárára szándékosan manipulálja a büntetőeljárásokat.

Heger reakciójában hangsúlyozta, Fico csupán egy ellenzéki hajtóvadászatot indított, melynek célja, hogy elrejtse az igazságszolgáltatástól való félelmét.

Nincs rá okom, hogy bármit is titkoljak. Nem úgy, mint a Smer mai sajtótájékoztatójának résztvevői

– közölte az ügyvezető kormányfő, aki szerint a Smer ismét hazudik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?