Fico: Sulík félmillió koronás jutalmat kapott 2006-ban

Pozsony |

<p>Ötszázaezer korona - vagyis 16 597 eurónak megfelelő összeg - jutalom kifizetését kérte Richard Sulík, amikor 2006 márciusában távozott a pozsonyi OLO hulladékkezelő cég igazgatói posztjáról - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer-SD elnöke. Sulík - aki a napokban Fico leváltását kezdeményezte a parlamenti alelnöki posztról - azt állítja, hogy a jutalom teljesen rendben van.</p>

Fico mindezt egy olyan levél alapján jelentette be, amelyet 2006-ban maga Sulík írt. Ebben meghagyja, hogy szerződéses bére ötszörösét fizessék ki neki. A tisztségből önként távozott, és továbbra is az OLO igazgatótanácsának tagja maradt - mondta Fico.

Sulík szerint a jutalom rendben van: két évi igazgatói tevékenységéért kapott 500 ezer koronát, nem pedig 40 napért 90 ezer eurót, mint a kassai távhőszolgáltató igazgatója esetében. Az SaS elnöke a napokban kifogásolta, hogy a TEKO hőszolgáltató cég két vezetője - az SaS jelöltje - ekkora végkielégítést kapjon. A Sulík-párt frakciója nyilvánosan felszólította az általa jelölt Ivan Zichet, hogy ne vegye fel az összeget, az SDKÚ-s Ján Podhorskýt pedig arra, hogy fizesse vissza azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?