Fico: Óriási hiba lenne, ha fontolóra vennénk Ukrajna NATO-csatlakozását

robert fico kp

A kormányfő a közmédia szombati műsorában elmondta, véleménye szerint hatalmas hiba lenne, ha fontolóra vennénk Ukrajna NATO-tagságát.

Robert Fico (Smer) hangsúlyozta, amíg miniszterelnök lesz, blokkolni fogja nyugati szomszédunk esetleges felvételét a Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.

A kormányfő az orosz-ukrán háború kitörésének második évfordulóján azt mondta, az összecsapás gyökerei egészen 2014-ig nyúlnak vissza. Fico szerint egy befagyott konfliktusról van szó.

A miniszterelnök úgy gondolja, az orosz csapatok Ukrajnába történő bevonulása a nemzetközi jog megsértése volt.

Fico közölte, részéről nem jelent problémát meghívni az orosz nagykövetet a Zólyom vagy éppen Pozsony felszabadításával kapcsolatos megemlékezésekre. Szerinte a korábbi kormányok eddig egymilliárd euróval támogatták Ukrajnát, a segélycsomagok pedig hadiipari eszközöket is tartalmaztak.

A kormányfő megismételte, Szlovákia kizárólag „kereskedelmi alapon” kíván katonai téren segítséget nyújtani az orosz hadsereg által megtámadott országnak. „Ha néhány cég ezen pénzt akar keresni, hadd tegyék” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?