Fico-merénylet: Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását javasolja az SaS

sas

Nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását javasolja az ellenzéki SaS a Robert Fico kormányfő elleni merénylet részletes felderítésére, a bizottságban a kormánypártok és az ellenzék képviselői is helyet kapnának.

Az SaS ezzel a nyomozással kapcsolatos esetleges félretájékoztatást kívánja megelőzni. A párt keddi sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy egy ilyen bizottság felállítása is részét képezné a társadalmi megbékélés elérésének. A belügyminisztérium válasza szerint csak a nyomozás lezárása után kerülhet sor ilyen bizottság létrehozására.

„Fontos, hogy a merénylet kivizsgálása senkiben ne kelthessen kételyeket, és ne lehessen visszaélni egyes információkkal, amelyeket a média, az ellenzék, vagy bárki más ellen használhatnának fel” – jelentette ki Juraj Krúpa, az SaS képviselője. A bizottság feladata lenne megelőzni vagy megakadályozni álhírek terjedését, a merénylettel kapcsolatos információk félremagyarázását, és vizsgálni azt is, hogy történtek-e mulasztások a nyomozás során, illetve a közjogi méltóságok biztonságát szavatoló hivatal részéről.

„Szakértői nyomozócsoport jött létre a merénylet alapos kivizsgálása érdekében, munkáját a Legfőbb Ügyészség felügyeli. Nemzetközi vizsgálócsoport esetleges létrehozása csak a nyomozás lezárása után kerülhet szóba” – közölte a TASR-rel Matej Neumann, a belügyminisztérium szóvivője.

Branislav Gröhling, az SaS elnöke hozzátette, jelentősen elősegítené a társadalmi megbékélést, ha mindenki felhagyna a média, az újságírók és a politikai ellenfelekkel szembeni vulgáris támadásokkal, emellett garantálva lenne a szólásszabadság és a médiaszabadság, és védelmet élvezne a sajtó és a média a politikai nyomásgyakorlással szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?