Fico még mindig védi Glváčot

fico glváč

Robert Fico, a Smer elnöke Martin Glváč (Smer) helyében lemondana, de csak azután, hogy Richard Sulík (SaS) és Igor Matovič (OĽaNO) ellenzéki politikusok is levonták a személyi konzekvenciákat. Hozzátette: a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marian Kočner legnagyobb „ügyei” Iveta Radičová kormányzása idejéből valók.

Keddi sajtótájékoztatóján Fico elismételte:

Glváč élvezi a támogatását, és bármilyen döntést hoz, azt tiszteletben fogja tartani.

Elismerte, hogy a Marian Kočner és Glváč közötti kommunikáció bizonyítja, hogy ők ketten hosszabb ideje ismerték egymást. Az üzenetek tartalmát ugyanakkor nem akarta kommentálni.
 

A Smer elnöke felhívta a figyelmet, hogy Marian Kočner vállalkozót több politikus is ismerte, illetve találkozott vele. Elmondása szerint ő maga is találkozott vele személyesen néhány ünnepségen.

„Ő mindenhol ott volt. Önök csináltak belőle celebet”

– vetette Fico az újságírók szemére. A Bonaparte komplexummal kapcsolatos kérdésre reagálva kijelentette, hogy már nyár óta nem lakik ebben az épületben. Azt állította továbbá, hogy Marian Kočner soha nem lakott ott.

 Veronika Remišová független parlamenti képviselő és Az Emberekért (Za ľudí) parlamenten kívüli párt alelnöke kedden ismét távozásra szólította fel Glváčot. Hozzátette: az államba és az igazságosságba vetett bizalom csak abban az esetben állítható vissza, ha az állami intézményeket olyan emberek fogják vezetni, akik nincsenek kapcsolatban a maffiával.

„Martin Glváč-csal kell kezdeni, majd folytatni a bíróságok és az ügyészségek vezető tisztviselőivel”

– jelentette ki.

Az ellenzék október végén rendkívüli parlamenti ülésen váltotta volna le Glváčot a Marian Kočner vállalkozóval folytatott állítólagos kommunikációja miatt. A képviselők azonban nem fogadták el a rendkívüli ülés programját, így az végül nem ült össze. Glváč ezt követően arról tájékoztatott, hogy rövidesen bejelenti a döntését.

Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom elnöke kedden kilátásba helyezte, hogy megszólítja a többi ellenzéki pártot egy újabb, Glváč leváltását célzó rendkívüli ülés kezdeményezésével összefüggésben. Erre még azelőtt kerülhet sor, hogy indítványozzák a Peter Pellegrini (Smer) kormányfő leváltását célzó rendkívüli ülést. Pellegrinit azért akarják leváltani, mert „képtelen félreállítani” Glváčot. Matovič Bugár Béla, a Híd elnöke kijelentésére hivatkozott, aki nem zárta ki, hogy a pártja támogatni fogja a rendkívüli ülés megnyitását.

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint két lehetőség van játékban. Az egyik, hogy a kormányfőt, a másik, hogy Glváčot próbálják meg ismételten leváltani. Matovičhoz hasonlóan Sulík is Bugár kijelentésére hivatkozott.

Matovič korábban nyilvánosságra hozta azokat az állítólagos üzeneteket, melyeket Marian Kočner és Glváč a Viber alkalmazással küldhettek egymásnak. A közzétett kommunikációból kiderül, hogy Glváčnak több ügyről is tudomása volt, például arról is, hogy Marian Kočner a saját emberét jelölte a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóhelyettesi posztjára.

Glváč elutasította a vádakat, és feljelentést tett, azt állítva, hogy az OĽaNO elnöke bűncselekményt követett el azzal, hogy közzétette az állítólagos kommunikációt. Elismételte, hogy Marian Kočnerrel 2012 óta nem találkozott. Matovič szerint Glváč hazudik.

A smeres politikus cáfolta a Denník N napilapban megjelent információkat is, miszerint Marian Kočner vállalkozóval valamilyen üzletről tárgyalt volna. A Threemáról szóló cikkekkel szerinte csak őt és a Smer pártot akarják lejáratni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?