Fico már május végén megtartaná az előre hozott választást

Robert Fico

Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke azt javasolja, 2023. május 27-én legyen az előre hozott választás, elutasítja a szeptemberi időpontot. Azzal érvel, hogy a parlament tavaly decemberben vonta meg a bizalmat a kormánytól, és az nem kormányozhat egészen őszig.

„Nincs semmilyen érv a szeptember 30-i választás mellett” – szögezte le, hozzátéve, hogy a válsághelyzetre a választás gyors kihirdetésével kell reagálni. „Elfogadhatatlannak tartjuk ezt a dátumot és módosító javaslatot terjesztünk elő, hogy 2023. május 27-én legyen az előre hozott választás” – mondta Fico, hozzáfűzve, hogy a júniusi időpont nagy kompromisszum a részükről, a szeptemberi dátum pedig értelmetlen.

A Smer elnöke azt állítja, a kormány a szétesés szélére vezette az országot, ezért elképzelhetetlen, hogy szeptember 30-ig kérjen mandátumot a kormányzásra, „ráadásul még be is jelenti az ellenzéknek, azért van erre szüksége, hogy addig lecsukathassa őket”. Azt is hangsúlyozta, a kormánynak csak ideiglenes megbízatása van, ezért a parlament nem is tudja indítványozni a leváltását, hiszen már le lett váltva.

Fico csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Igor Matovič, az OĽaNO elnöke „közvetlenül irányítja Roman Mikulec belügyminisztert, aki Daniel Lipšic különleges ügyészt irányítja”. „Ez a háromfős bűnbanda súlyosan megsértette az emberi jogokat az utóbbi két évben” – tette hozzá, megismételve, hogy a rendőrség azt a politikai feladatot kapta, hogy likvidálja az ellenzéket, és „óriási nemzetközi offenzívára” számít.

Fico rámutatott, hogy Zuzana Čaputová államfő nem lép fel a szeptemberi választási dátum ellen. „A kormánykoalíció oldalára állt, és bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a Btk. 363-as paragrafusával” – mondta a Smer elnöke.

Ennek kapcsán bírálta a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészeinek szerdai (január 25.) sajtótájékoztatóját. „Az a társaság, amelyik tegnap ott ült a sajtótájékoztatón, egy szervezett bűnbanda” – jelentette ki azzal, hogy a kormányváltás után Lipšicnek azonnal mennie kell a különleges ügyészségről.

Fico szerint a kormánykoalíció teljesen amatőr, nem tudja lehívni az uniós támogatásokat, emiatt rengeteg pénztől esik el az ország, emellett energetikai válság van, és nő az államadósság. Bírálta a kormánypárti politikusok kijelentéseit, hogy szeptemberig lesz idő egyes ügyek lezárására, szerinte ezzel beismerik, hogy beavatkoznak a bűnüldöző szervek munkájába, és politikai harcra használják fel a büntetőeljárásokat. Ismételten kifogásolta, hogy nem került be az alkotmánymódosításba, hogy népszavazással is lerövidíthető a parlamenti ciklus.

Igor Matovič (OĽaNO) korruptnak és tolvajnak nevezte Ficót, a jelenlegi koalíció pedig csak lehetővé tette, hogy a bűnüldöző szervek szabadon végezhessék a munkájukat, mert ezt az előző kormány ellehetetlenítette. Milan Kuriak (OĽaNO) képviselő kijelentette, ez a kormány három év alatt többet tett az országért, mint az előzőek. Hozzátette, ha 12 évük lett volna a kormányzásra, és olyan körülményeik, mint a Smernek, teljesen másképp nézne ki az ország.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?