Fico kétpárti koalíciót szeretne

Pozsony |

<p>Kétpárti koalíciót tartanak ideálisnak Robert Fico miniszterelnök a júniusi választások után. A Smer-SD vezetője erről a TASR hírügynökségnek adott interjújában nyilatkozott. Három párt szövetségét már viszonylag nagynak tartaná, mert olyan esetben a koalíciós pártoknak sokat kell engedniük saját elképzeléseikből, túlontúl nagy kompromisszumokat kell kötniük. Fico tudatosítja: pillanatnyilag egyetlen párt sincs Szlovákiában, amely egyedül alakíthatna kormányt.</p>

"Nagy sikernek számítana, ha fokozatosan csökkentenénk a számukat" - utalt a pártokra.

A négy- és ötpártri koalíciók szerinte turbulenciát idéznek elő a belpolitikában, és ingataggá teszik a kormányzást. Utalt a 2002 és 2006 közti időszakra, amikor egymással összeegyeztethetetlen programú pártok fogtak össze, majd a frakcióikat elhagyó képviselők miatt a kormánypárt elvesztették parlamenti többségüket. Sőt, végül egész pártok (nyilván a KDH-ra gondol – a szerk. megj.) léptek ki, és a koalíció gyakorlatilag még a megbízatási időszaka lejárta előtt megszűnt létezni. Hangsúlyozta, a jelenlegi hárompárti szövetség néhány nappal a választások előtt is működőképes.

Fico szerint a választónak viszonylag egyszerű a dolga: az egyik oldalon a balközép spektrumot magába olvasztó Smer-SD áll, a másikon pedig a szétforgácsolódó jobboldal. "Szeretném látni, ahogyan a KDH és az SaS a homoszexuálisok regisztrált partnerségéről, a művi terhesség-megszakításról vagy a marihuánás cigaretta legális fogyasztásáról beszél. Ezek olyan dolgok, amelyek a teljes instabilitás alapját képezik" - mondta.
A miniszterelnök - mindent egybevetve - kétpárti koalíciót tartana üdvösnek, amely nem a belviszályokkal terhelné a közvéleményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?