Fico keresi a helyét

Pozsony. Robert Fico, a Smer elnöke tegnap nem kívánt reagálni Mikuláš Dzurinda bejelentésére, hogy az SDKÚ az MKP, a KDH és az ANO részvételével jobboldali kormányt szeretne alakítani. Marek Maďarič, a Smer szóvivője közölte, hogy a párt elnöksége csak ma dönti el, miként lép.

Pozsony. Robert Fico, a Smer elnöke tegnap nem kívánt reagálni Mikuláš Dzurinda bejelentésére, hogy az SDKÚ az MKP, a KDH és az ANO részvételével jobboldali kormányt szeretne alakítani. Marek Maďarič, a Smer szóvivője közölte, hogy a párt elnöksége csak ma dönti el, miként lép. Dzurinda bejelentése előtt Fico úgy nyilatkozott, hogy olyan kormány megalakításáról fog tárgyalni, amely kibír négy évet és meghívót szerez Szlovákiának az EU-ba és a NATO-ba. „Nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a Smer a kormánykoalíció része lesz” – hangsúlyozta Fico. A Smer szerinte olyan eredményt ért el, ami bármilyen kormánynak komoly támogatást jelenthet, jómaga állítólag elégedett az eredménnyel. Megismételte, „személy szerint” nem lenne tagja olyan kormánynak, amelyben Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš is helyet foglal, hozzátette azonban, hogy a Smer elnöksége erről ma tárgyal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?