Fico kampánytémája lett a Kuciak-gyilkosság

A lapunk által megszólított politológus szerint a Kuciak-gyilkosság ugyan nem lesz Robert Fico legfontosabb kampánytémája, de tekintettel a bíróság legutóbbi döntésére, a Smer mindenképpen fel fogja használni a választás előtt
Pozsony |

Robert Fico, a Smer elnöke sajtótájékoztatót tartott a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos perről. Nyilvánosan kiállt a gyilkosság megrendelésével vádolt, de a bíróság által felmentett Marian Kočner mellett, illetve súlyos vádakat fogalmazott meg Daniel Lipšic speciális ügyésszel szemben. Jozef Lenč politológus szerint a nemrégiben meghozott bírósági döntés akár elő is segítheti Fico választási győzelemről szőtt álmait.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Specializált Büntetőbíróság (STŠ) a múlt héten ítéletet hirdetett a Kuciak-gyilkossággal, valamint az ügyészek meggyilkolásának előkészítésével kapcsolatos bírósági perben. Alena Zsuzsovát, aki a vád alapján mindkét ügyben összekötő szerepet vállalt, 25 évnyi szabadságvesztésre ítélte a bíróság, bár a döntés még nem jogerős. Marian Kočnert, a feltételezett megrendelőt azonban felmentette a szenátus, mondván, hogy a közvetlen bizonyítékok láncolata alapján nem lehet egyértelműen megállapítani a vállalkozó bűnösségét.

A döntést a szlovák belpolitikai szereplők sem hagyták szó nélkül. Zuzana Čaputová köztársasági elnök és Ódor Lajos miniszterelnök is hangsúlyozta, tiszteletben tartják a bíróság döntését, ugyanakkor nem rejtették véka alá a csalódottságukat.

A politikai pártok vezetői közül is többen megszólaltak, néhányan elítélően, mások visszafogottabban. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke például érthetetlennek nevezte a döntést, Igor Matovič, az OĽaNO vezetője pedig azt mondta, bízik benne, hogy a fellebbezés után végre Kočner esetében is igazságos ítélet születik. A Peter Pellegrini által vezetett Hlas viszont állásfoglalásában közölte, a bíróság döntését az igazságossághoz vezető út egy újabb lépéseként értelmezik és tiszteletben tartják azt.

Robert Fico mindeddig hallgatott az ítélettel kapcsolatban, csütörtöki sajtótájékozatóján azonban megtörte a csendet.

Új verzió

A Smer vezetőjét elkísérte Robert Kaliňák egykori smeres belügyminiszter, Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitány, valamint Marek Para, Kočner védőügyvédje is. Fico most először állt ki nyilvánosan a megvádolt vállalkozó mellett, szerinte a Kuciak-ügyben zajló nyomozás kezdetben több szálon futott, de az egyiket végül teljesen elhanyagolta a hatóság.

„Csak egyetlen verzióval számoltak, amelyet teljesen megpróbáltak ráhúzni Marian Kočnerre és a Smerre, hogy a gyilkosság a Smerhez kötődjön, és ez lényegében sikerült is nekik”

– jelentette ki az egykori miniszterelnök, hozzátéve, hogy ennek az eredménye meg is látszott a 2020-as parlamenti választáson.

Marek Para szerint a nyomozóhatóság elhanyagolt egy lényeges szálat, ami a Nagymácsédon található húskombináthoz köthető. Állítólag ezt egy adócsalásokban érdekelt csoport működtette, amely Dél-Szlovákiában tevékenykedett, és több ponton is kötődött a Sátor Lajos-féle maffiabandához. Para azt mondta, ennek a csoportnak a lelkén száradhat Ľubica Kolesárová ügyvéd meggyilkolása is, aki vallomást akart tenni a gazdasági bűncselekményekről. Az ügyvéd szerint Andruskó Zoltán, akit összekötőként 15 évnyi szabadságvesztésre ítéltek a Kuciak-ügyben, szintén kapcsolatban állt az említett csoporttal. Andruskó azonban a hatóságoknak azt vallotta, hogy a gyilkosság mögött Zsuzsová és Kočner állt. Para szerint ennek az az oka, hogy Andruskónak a nyomozóhatóságok révén sokkal több előnye származott a Kočner elleni vallomásból, mintsem beszélni a Kuciak-gyilkosság valódi hátteréről”.

Arról az ügyvéd viszont már nem tájékoztatott, hogy pontosan milyen tanúk vallomására alapozza ezeket a kijelentéseket.

Lipšic lejáratása

A sajtótájékoztató résztvevői közül mindenki kitért Daniel Lipšic speciális ügyész személyére is. Fico például úgy fogalmazott, Lipšicnek semmi keresnivalója nincsen a Speciális Ügyészség (ÚŠP) élén, hiszen korábban Alena Zsuzsovával kokettált, akit a bíróság most 25 évnyi börtönbüntetésre ítélt. A Smer elnöke azt állította, hogy Lipšic már 2012-ben is kommunikált a nővel, majd a sajtótájékoztatóján fel is olvasott egy részletet az állítólagos párbeszédből, amely alapján a két fél intim kapcsolatban is állhatott egymással.

Fontos azonban hozzátenni, hogy ennek a kommunikációnak a valódisága továbbra is megkérdőjelezhető, hiszen pusztán az interneten jelent meg, és nem szerepelt bizonyítékként az ügy vádiratában. A speciális ügyész szerint az üzenetváltás nem valódi, sőt, nem is ismeri a nőt. Egyedül Zsuzsová vallotta azt a bíróságon, hogy kapcsolatban állt Lipšiccel.

Lipšic

A történethez továbbá hozzátartozik, hogy Fico már évek óta nem rejtegeti a Lipšiccel szembeni ellenszenvét. Idén januárban olyan információk is megjelentek a sajtóban – elsősorban Juraj Šeliga (jelenleg Demokraták, korábban Za ľudí) révén – hogy Fico meg akarja szüntetni az ÚŠP-t. A Smer elnöke később a Štandard napilapnak adott interjújában azt mondta, nem szüntetné meg a hivatalt, de Lipšicnek mindenképpen távoznia kellene az éléről.

Matovič reagált

Igor Matovič az elhangzottak után azonnal felhívást intézett Ficóhoz.

„Ma szemtanúi lehettünk egy sajtótájékoztatónak, amelyen a jelenlévők, akiket egyébként egy, a Smer színeiben működő bűnszervezetként emlegetnek, gyalázatos módon próbáltak különféle nyomozói verziókat Szlovákia elé tárni arról, hogy Marian Kočner helyett ki lehetett a Kuciak-gyilkosság megrendelője”

– mondta az OĽaNO vezetője.

Továbbá emlékeztette Ficót egy 2022-es nyitrai demonstrációra, ahol a pártelnök a következőket mondta a felhergelt tömeg előtt: „Mi majd egyszer eláruljuk, ki ölte meg Kuciakot, és akkor mindenki sokkolva lesz”. Matovič kiemelte, jogászként nyilván Fico is tudatosítja, hogy az is büntetőjogi következményeket von maga után, ha valaki tudatában van egy bűncselekménynek, de nem tesz róla feljelentést.

„Másképpen fogalmazva: Fico miért fedezi Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkosának kilétét, ha már legalább 390 napja tisztában van a személyével?

– fogalmazott Matovič.

Fico a nyilvános felhívásra egyelőre nem reagált.

Kampánytéma

Megkerestük Jozef Lenč politológust, és rákérdeztünk, hogy a Smer elnöke kampánytémaként akarja-e használni a Kuciak-gyilkosságot.

„Mivel a bíróság úgy döntött, hogy Marian Kočnert felmentik a gyilkosság megrendelésének vádja alól, másrészt pedig Alena Zsuzsovát több gyilkosság megrendelésében is bűnösnek találták, ráadásul össze is köthető Daniel Lipšic személyével, ezért érhető, hogy az eseményeket a választási kampányban is ki szeretnék emelni. Ugyan nem ez lesz a kampányuk kiemelt témája, de több mint bizonyos, hogy fel fogják használni

nyilatkozta lapunknak a szakember.

Más kérdés azonban, hogy ez egy hatékony stratégiának számít-e, hiszen a 2020-as parlamenti választás előtt éppen az ellenzék használta fel a Kuciak-gyilkosság témáját arra, hogy a Smert rossz színben tüntesse fel. Lenč azonban úgy véli, hogy ez a stratégia akár kifizetődő is lehet.

Ezen keresztül rámutathatnak, hogyan használták fel ellenük Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolását, és ez hogyan »befolyásolta« a 2020-as választás eredményét. Állandóan ismételgethetik, hogy minden, ami 2020 után történt, azért volt, mert a Smert szerintük igazságtalanul összefüggésbe hozták a gyilkossággal. A bíróság döntése lehet az egyik olyan elem, amely paradox módon segíthet beteljesíteni Fico 2021-es álmát a következő parlamenti választás megnyeréséről

vélekedett a politológus.

Rákérdeztünk arra is, hogy Fico megnyilvánulásait lehet-e gesztusként vagy üzenetként értelmezni akár Kočner, akár Lipšic számára. Lenč szerint Kočner szempontjából kevésbé, hiszen a vállalkozó a legutóbbi bírósági döntés ellenére is még hosszú évekig rács mögött marad.

„Lipšic számára viszont ez kényelmetlenséget jelenthet a tisztességes és becsületes politikusi (illetve ügyészi) imázsával kapcsolatban, vagy akár potenciálisan veszélyeztetheti az ÚŠP-nél betöltött pozícióját. Lehet, hogy Fico nem szünteti meg az ügyészséget, az még hasznos lehet számára, de nagy valószínűséggel más lesz az élén, mint Daniel Lipšic”

zárta a politológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?