Fico ismét Bugárt bírálta

Robert Fico

Robert Fico, a Smer elnöke kilátásba helyezte, hogy a 13. nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt már kedden este elfogadhatja a parlament. A plénum gyorsított eljárásban tárgyalja a törvényt, amely már második olvasatban van. A családi pótlék emelésének formájáról Fico még tárgyalni akar.

„A nyugdíjasok, özvegyek, illetve a korkedvezményes nyugdíjasok decemberben megkapják a nyugdíj átlagos összegét, amely megilleti őket. Szeretnék köszönetet mondani az ellenzék azon részének, amely támogatta a gyorsított eljárást, és első olvasatban elfogadta a jogszabályt” – jelentette ki kedden Fico.

A Smer elnöke ismét bírálta a Most-Híd képviselőit, akik nem vettek részt a szavazáson. „Este alkotmányos többséggel elfogadásra kerül a törvény. Hogyan tekintsünk ezután a nagyszombati félőrültre, vagy a Híd képviselőire? Bugár Béla, Igor Matovič minden esetben álszent módon viselkedik. Kalapot le az ellenzék azon része előtt, amely támogatta ezt a fontos javaslatot” – fűzte hozzá Fico.

A családi pótlék emeléséről Fico még tárgyalni akar Peter Pellegrini (Smer) kormányfővel, illetve a munkaügyi és a pénzügyminisztérium szakembereivel.

„Néhány képviselőkollégától kifogásokat hallunk, nem tetszik nekik, hogy például a roma gyerekek után is kellene családi pótlékot fizetni. Én ezt most nem fogom kommentálni” – mondta Fico, hozzátéve, hogy hajlandó tárgyalni a támogatás formájáról. Nem zárta ki, hogy az emelés helyett inkább adókedvezményt adnának a dolgozó szülőknek.

„Aki nem dolgozik, ne is egyék. Aki munkát akar ebben az országban, gond nélkül találhat. Az embereknek nemcsak jogaik, kötelességeik is vannak. Miért ne gondolkodhatnánk úgy, mint a gyermekgondozási segély esetében?” – tette fel a kérdést Fico.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?