Fico hajlandó vallomást tenni Gorilla-ügyben

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő mai sajtótájékoztatóján kijelentette: bármikor kész vallomást tenni a Gorilla-ügyben, mely szerinte kizárólag a második Dzurinda-kormány idején történt privatizációról, az akkor kiosztott jutalékokról és a képviselők megvásárlásáról szól.</p>

Fico hangsúlyozta: kész együttműködni a hatóságokkal, és ahhoz is hozzájárul, hogy nyilvánosságra hozzák a jegyzőkönyvet. Marek Gajdoš, a Gorilla-ügyben végzett nyomozást vezető, nemrég felmondott nyomozó a Kiskával való mai találkozója után kijelentette: korábban már próbálták kihallgatni Ficót, de az ügyészi vizsgálat miatt ezt el kellett halasztaniuk. A Bašternák-üggyel és a Bonaparte lakókomplexumban bérelt lakásával kapcsolatban a kormányfő elismerte, hogy "zavarják" őt azok az információk és feltételezések, amelyek  a lakás tulajdonosáról nyilvánosságra kerültek. Ezért újra megismételte: a lakáskérdést úgy fogja megoldani, hogy építtet magának egy családi házat. Fico Kiska korábbi bíráló kijelentéseire is reagált. Azt mondta, szeretné fenntartani a jó viszonyt az államfővel. "A konfliktust, amelybe megpróbálnak belerángatni, teljes mértékben visszautasítom" - jelentette ki. Ugyanakkor leszögezte, hogy három alapvető témában nem fog változni a véleménye, bármilyen kritika is érje emiatt: egyrészt elutasítja, hogy egy egységes moszlim közösség jöjjön létre Szlovákiában, elutasítja továbbá a menekültkvótákat is, másrészt pedig nem hajlandó egyoldalúan kezelni az ukrán-orosz konfliktust, mert szerinte abban mindkét felet terheli a felelősség. Ami pedig a brexit témáját illeti, továbbra is azon lesz, hogy a Nagy-Britanniában élő és dolgozó mintegy 80 000 szlovákból ne csináljanak "másodrangú" állampolgárokat. Andrej Kiska államfő a Trend hetilapnak adott interjúban többek között azt mondta, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter Fico iszlámellenes kijelentései miatt nem lehetett ENSZ-főtitkár.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?