<p>Pozsony. 28:24. Ez az az eredmény, amelyre egyetlen felmérés, egyetlen elemzői vélemény alapján sem lehetett számítani. Egyes vélemények szerint az eredmény a politikai pártok számára tragédia.</p>
Fico győzelmet „szenvedett”

ÚJ SZÓ-HÍR
A második helyezett Andrej Kiska eredménye nem meglepő, neki több felmérés is hasonló, sőt akár ennél magasabb eredményt is jósolt, viszont azt senki sem látta előre, hogy Robert Fico lesz miniszterelnökként az első jelölt, aki ugyan győz az első fordulóban, de 30 százalék alatti eredménnyel.
Fico a legrosszabb eredménnyel első
Az 1999-es első közvetlen elnökválasztáson Rudolf Schuster 47 százalékkal lett első, de 2009-ben még Ivan Gašparovič is – a Smer támogatásával – 46,71%-kal nyerte az első fordulót a 38%-os Iveta Radičová előtt. Robert Fico látszólag nyugodtan fogadta ezt a vereséggel is felérő győzelmet. „Miniszterelnökként, akinek nehéz döntéseket kell hoznia és egypárti kormányt irányít, aki reggeltől estig talpon van és bonyolult helyzeteket kell megoldania, nagyon jól helytálltam” – dicsérte meg magát Fico. Szerinte az emberek azzal fejezték ki bizalmukat, hogy a második fordulóba juttatták. Marek Maďarič, a párt alelnöke azzal mentegette az eredményt, hogy a Smer választói elégedettek Robert Ficóval, mint miniszterelnökkel, ezért nem voksoltak rá az államfőválasztáson.
Fico eredménye az alacsony részvételi arány fényében még rosszabbnak tűnik. A választások előtt a politológusok azzal magyarázták a csökkenő különbséget Fico és Kiska között, hogy nagyon magas, mintegy 70 százalékos részvételt mértek. Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség vezetője a mértnél jóval alacsonyabb részvételre számított, és úgy vélte, ez Ficónak kedvez majd, mert fegyelmezett, biztos választói táborral rendelkezik. Ez nem vált valóra, Fico alacsony, 43,4 százalékos részvétel mellett ért el nagyon gyenge eredményt.
Ki szavaz majd Kiskára
Andrej Kiska maradéktalanul örülhet a második helyezésének, annál is inkább, mivel a többi jobboldali jelölt is szép eredményt ért el. Milan Kňažko, aki a pozsonyi választókerületben éppen Kiska előtt lett első kevesebb mint 1 százalékpont különbséggel, már felajánlotta segítségét, és választóit Kiska támogatására szólította fel. A 12,9 százalékkal negyedik Kňažko egyébként nem látszott különösebben csalódottnak.
Fico váratlanul alacsony eredménye mellett Radoslav Procházka 21,2%-os eredménye jelentette a voksolás másik nagy meglepetését. A volt KDH-s politikusnak általában 15%-os eredményt jósoltak. Várhatóan Procházka is Kiskát ajánlja majd választóinak, nem véletlenül gratulált Andrej Kiska egyedül Procházka választási eredményéhez.
Martin Bútora szociológus szerint az első forduló eredménye azt mutatja, hogy az emberek kezdenek elfordulni a politikai pártoktól. „Kiska szavazói a teljes politikai palettát büntették” – véli Bútora. Hasonlóan vélekedik Martin Šimečka publicista is. „Ez a politikai pártok tragédiája – mondta az eredményekről a Sme napilap korábbi főszerkesztője. – Az egész választás, Fico kivételével – de valójában ez is vereség – a politikai pártok teljes csődjét jelzi.”
A jobboldali politikai pártok az eredmény fényében szinte egyöntetűen beálltak Andrej Kiska mögé, aki köszöni a támogatást. A második forduló legnagyobb kérdése az lesz, hogy milyen mértékben adhatóak össze az egyes jobboldali jelöltek eredményei. (lpj, TASR, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.