Fico garantálja a 3 százalékos deficitet

Pozsony |

<p>Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szavatolja, hogy az idei költségvetés hiánya nem haladja meg a bruttó hazai össztermék (GDP) három százalékának megfelelő szintet.</p>

Erről maga a miniszterelnök nyilatkozott a közszolgálati televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában vasárnap.

Úgy véli, intézkedései miatt a Smer-SD politikai árat fizet majd, de fontosabb, hogy Szlovákia az euróövezet része maradjon, euró lehessen a fizetőeszköze. Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem hisz a Fico-féle három százalékban. Hozzátette, míg az előző, Iveta Radičová vezette kabinet elsősorban magán spórolt, a Fico-kormány az emberektől veszi el a pénzt. Frešo szerint Fico „elrontotta” az egykulcsos adórendszert, emelte az adókat és a járulékokat, szigorította a munkatörvénykönyvet. Megjegyezte azt is, hogy a munkanélküliség drasztikusan emelkedik, de nem azzal összefüggésben, amit Fico mond, hogy a környező országokban is ez történik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?