Fico feljelenti Lipšicet és Matovičot

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő feljelentést tesz Daniel Lipšic, a NOVA és Igor Matovič, az OĽaNO elnöke ellen, amiért azok szerinte válótlanságokat állítottak a Pandur páncélozott járművek beszerzése kapcsán.&nbsp;</p>

Fico szerint a két pártelnök hazudik.  Fico utalt arra, hogy Matovič korábban azzal gyanúsította, miszerint 750 millió dolláros számlát vezet Belizében, s amikor kiderült, hogy ez nem igaz, még csak bocsánatot sem kért.  A miniszterelnök cáfolta, hogy Pandur járművek vételére készülnek. „Szlovákia soha semmiféle Pandurt nem akart venni. Pandúrok Jánošík idején voltak, nem most” – tette hozzá. Lipšic és Matovič szerdán sajtóértkezeleten szólította fel Ficót és annak közeli barátját, Miroslav Výbohot, hogy mondják el, valóban tettek-e az osztrák hatóságok vádemelési javaslatot Výboh ellen a páncélozott járművek állítólagos vásárlásával kapcsolatban.  „Rabolják az időmet, mert állandóan feljelentést kell írnom ellenük” – mondta Fico a két ellenzékivel kapcsolatban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?