Fico és Uhrík a szlovák férfiak Ukrajnába való sorozásával riogat, és ez még csak a kezdet

robert fico k

Az előre hozott választásig még hét hónap van hátra, az ellenzék egy része azonban máris kemény kampányba kezdett.

Az év elején megjelent a közösségi oldalakon egy kamu dokumentum, amely azt hivatott bizonyítani, hogy a kerületi hatóságok mozgósításra készülnek. A hoaxot felkapta a Republika, melynek politikusai és szimpatizánsai elkezdték terjeszteni az álhírt a világhálón.

A hullámokat meglovagolta a Smer is, Robert Fico pártelnök ezenfelül éles kritikával illette az államfőt, a kormányfőt és a védelmi minisztert.

Mi akadályozza meg ezeket az őrülteket, mint Matovič, Heger, Naď és bocsássanak meg, Čaputová, hogy kihirdessék a háborús helyzetet? Tudják egyáltalán, mi az a hadiállapot? Felejtsük el a demokratikus parlamenti választásokat

– jelentette ki Fico.

Ľuboš Blaha (Smer) egyenesen úgy nyilatkozott, „Szlovákiában kezd eluralkodni egy mozgósítással kapcsolatos félelem, mivel attól tartanak a férfiak, hogy besorozzák őket a hadseregbe”.

Ficóéktól és Uhríkéktól egyáltalán nem áll távol a lakosság folyamatos riogatása, így elképzelhető, hogy a 2023-as választáson megismétlődik az, ami 2016-ban történt: akkor a Smer és a fasiszta ĽSNS a bevándorlókkal tartotta rettegésben az országot, a kampányuk pedig sikerrel zárult, hiszen rengeteg szavazatot szereztek.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?