Fico és Radičová a Matovič-ügyről

Pozsony |

<p>Robert Fico leköszönő miniszterelnök elhatárolódik attól, hogy közvetve a Smer-SD-t gyanúsítják a Szabadság és Szolidaritás Pártjának (SaS) listáján parlamentbe jutott Igor Matovič és három társa megvásárlására tett kísérlettel.</p>

A Smer vezetője szerint megengedhetetlen, hogy Matovič két napon át ezt sugalmazza a közvéleménynek, majd kijelentse, hogy az őt állítólag megkörnyékező vállalkozó csak tréfálkozott a szavazatvásárlással.

"Ez vagy titkosszolgálati játszma, vagy pedig bűnözők fedezése" - tette hozzá Fico.

Iveta Radičová, az SDKÚ-DS választási listavezetője, kijelölt miniszterelnök figyelmeztette Ficót: az SaS-elnök Richard Sulík világosan kijelentette, hogy nem smeres körökből érkezett az állítólag 20 millió eurós ajánlat Matovičéknak. Az Egyszerű Emberek kezdeményezés négy képviselőjét Matovič szerint arra akarták rábírni, hogy ne szavazzanak a kormányprogramra. Ezzel ellehetetlenítették volna a jobbközép kormánykoalíciót, s akár előrehozott választást is elérhettek volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?