Fico embere is részt vesz az új kormány ülésein

Pozsony |

<p>Eltávolítaná tisztségükből a jelenlegi kormány azokat, akik Robert Fico volt miniszterelnökhöz való lojalitásuk fejében kerültek jól fizetett posztokra.</p>

Köztük is élen jár Dušan Muňko, a Szociális Biztosító elnöke, aki egyben a Smer parlamenti képviselője. Bár Jozef Mihál, munka-, szociális és családügyi miniszter a héten felszólította, mondjon le valamelyik tisztségéről, Muňko erre nem hajlandó.
Két tisztségéért természetesen két fizetést is kap – nem kis összegről van szó. A Szociális Biztosító vezérigazgatójaként havi 3423 eurót, parlamenti képviselőként pedig minimum 2009 eurót, de a költségtérítéssel együtt akár 3000 eurót is zsebre vághat. Így Muňko számlájára havonta 6000 euró feletti összeg érkezhet. Mihál szerint „két ilyen jelentős funkciót egyidejűleg ellátni nem normális dolog”, ezért Muňkónak egyikről le kellene mondania. Mihál kifejtette, a törvények nem tiltják, hogy képviselő nem lehet a Szociális Biztosító igazgatója, de ezen változtatni kellene.
Muňko megbízatása a Szociális Biztosító élén 2014-ig szól, és az intézmény igazgatójaként az új kormány ülésein is részt vesz. A szerda esti ülés után szó szerint elmenekült az újságírók elől. Miután Iveta Radičová miniszterelnök megtudta, hogy kabinetje ülésén az előző kormány embere is ott volt, elrendelte, hogy már csak a minisztereket és a meghívott vendégeket engedjék be.
Egyelőre nem tudni, sikerül-e úgy módosítani a törvényt, hogy Muňkót leválthassák a Szociális Biztosító éléről, ahova Robert Fico jóvoltából került hat évre. A jelenlegi jogszabályok szerint csak akkor válthatják le, ha súlyos szakmai hibát követ el, vagy ha több mint fél évig lenne betegállományban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?