Fico elvetette Gyurcsány javaslatait

Pozsony |

<p>Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök egyetlen komáromi javaslatát sem fogadja el Robert Fico. A miniszterelnök erről kormánya szerdai ülését követően tett bejelentést.</p>

A magyar miniszterelnök november 15-én Komáromban hatpontos javaslatot terjesztett szlovák kollégája elé azon a tanácskozáson, amelynek a szlovák-magyar viszonyban tapasztalt feszültség esetleges enyhitése volt a fő témája.

Gyurcsány felvetette Robert Ficónak, hogy mindkét fél a a legfelső szintű jogszabályok szintjén vállalja fel a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák oktatásügy kiemelt támogatását, a kisebbségi tanintézmények fejlesztési igényeinek pozitiv diszkrimináció elvén alapuló előnyben részesitését.

Ugyancsak kérte Gyurcsány annak elfogadását, hogy mindkét országban a kisebbségi iskolák használhassák a másik államban kiadott tankönyvek használatát. A magyar miniszterelnök felvetette egy nemzeti-nemzetiségi magatartáskódex elfogadását, amelyet a két ország politikusaival is el kellene fogadtatni. Ezzel összefüggésben Gyurcsány egy becsületbíróság felállítását is kezdeményezte. Negyedik pontként a miniszterelnök javasolta: ha az egyik fél nemzeti-nemzetiségi sérelmet vet fel, akkor bármelyik félnek lehetősége legyen közös viszgálatot kezdeményezni. Pozsony vegye fontolóra egy nemzeti-nemzetiségi jogbiztos kinevezését - hangzott Gyurcsány ferenctől a további felvetés. Egyben - hatodik javasolt pontként - azt kérte, Szlovákia fontolja meg annak a nemrégiben jóváhagyott jogszabálynak a felfüggesztését, amellyel tulajdonképpen megtiltották a magyar állami jelképek használatát Szlovákia területén.

Robert Fico akkor hangsúlyozta, kész bármikor és bármilyen kérdésben tárgyalni magyar partnerével, a felvetett javaslatokkal kapcsolatban pedig Pozsony rövid időn belül jelezni fogja hozzáállását. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?