Fico elutasítja a protekcionizmust

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő a pénzügyi-gazdasági válság idején nem hajlandó elfogadni a protekcionizmust. Ezzel Nicolas Sarkozy francia elnök szavaira reagált, aki azt fontolgatja, hogy a francia vállalatok "költöztessék haza" a termelésüket - francia polgároknak biztosítva munkát.</p>

Ez például a nagyszombati PSA Peugeot Citroen miatt is érzékenyen érinthetné Szlovákiát, hiszen francia vállalatrról van szó.

Fico a Szlovák Televízió vasárnapi vitaműsorában kijelentette, Pozsony ugyanilyen alapon "hazaküldheti" a Szlovák Gázművekben (SPP) tulajdonrésszel rendelkező Gaz de France-t. Úgy véli, nincs értelme annak, ha a nemzetgazdaságok befelé fordulnak.
Hangsúlyozta, hogy a szlovákiai autógyártás éves kapacitása egymillió jármű, de ennél jóval kisebb a kereslet, ezért a kormányzatnak megoldást kell találnia. Az egyik lehetőség szerint államilag támogatnák az autóvásárlást, miként teszi azt például Németország is.
A kormányfő beszélgetőpartnere, Mirek Topolánek cseh kormányfő ugyancsak elutasította a protekcionizmust.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?