Fico elfoglalhatja a kormányfői széket

tara
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő szerdán kinevezi Robert Fico (Smer) új kormányát. A Smer–Hlas–SNS pártok alkotta koalíció a parlament alakuló ülésének napján veszi át a stafétát. Az országot már az új miniszterelnök képviselheti a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón Brüsszelben.

Rudolf Huliak az SNS keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, a párt Tomáš Tarabát jelöli környezetvédelmi miniszternek, ő parlamenti képviselőként a földművelési és környezetvédelmi bizottság elnöki posztját pályázza meg. Beszédében élesen bírálta a köztársasági elnököt, amiért elutasította a kinevezését. 

„Az SNS felkészülten, büszkén és főleg tisztességesen fogja vezetni a környezetvédelmi minisztériumot” – jelentette ki Taraba, majd szintén megerősítette, az SNS frakciója egységes, s azért hozták meg ezt a döntést, hogy minél gyorsabban ki lehessen nevezni az új és stabil kormányt. Hozzátette, a jelöltcsere bejelentése nem azt igazolja, hogy kihátráltak Huliak mögül. „Azt tükrözi, hogy a Szlovák Nemzeti Párt hatalmas felelősséget érez a kormány megalakulásáért, azért, hogy csütörtökön már az új beiktatott kormányfő utazhasson Brüsszelbe, és képviselhesse Szlovákia érdekeit a migrációs kérdésben” – mondta Taraba. „Két egyetemet végeztem, az egyik legrangosabb egyetemen tanultam Németországban, beszélek németül, franciául és angolul. Hallani szeretném, ha valaki azt mondja, hogy nincs megfelelő végzettségem” – mondta azzal, ha az ő jelölése sem megy át, akkor egyértelműen arra megy ki a játék, hogy megakadályozzák a nemzetpárti koalíció létrejöttét.

Andrej Danko (SNS) arról beszélt, az elnöknek nincs joga blokkolni a jelölésüket. „Szlovákia elnöke megmutatta, hogy még mindig a Progresszív Szlovákia alelnöke” – jelentette ki, hozzátéve, ha a civil szervezetek „nem toltak volna bele milliókat”, soha nem vált volna belőle köztársasági elnök.

Kevesebb mint egy hónappal az előre hozott parlamenti választás után szerdán feláll az új kormány. Az SNS kedden délelőtt bejelentette, visszavonja Rudolf Huliak jelölését, helyette Tomáš Tarabát javasolják a környezetvédelmi minisztérium élére. Martin Strižinec, az elnök szóvivője pár órával később megerősítette, az államfő megkapta a miniszterjelöltek teljes listáját, így október 25-én délután 14 órakor kinevezi az új kormányt.

Az SNS sajtótájékoztatója botrányosan indult – a Sme, az Aktuality.sk és a Denník N munkatársát sem engedték be a terembe. Andrej Danko azzal vádolta a kizárt újságírókat, hogy nem pártatlanul végzik a munkájukat. „Ha politikát akarnak csinálni, soha nem lesznek itt a sajtótájékoztatónkon” – jelentette ki a parlament leendő alelnöke.

„A köztársasági elnök nem vette figyelembe a nép akaratát, nem érdekelte, milyen eredménnyel ért véget a választás” – mondta Huliak az államfőt bírálva, majd a civil szervezetek szidalmazásával folytatta. Leszögezte, továbbra is védeni fogják a szlovák vidék, mezőgazdaság, illetve környezetvédelem érdekeit, hogy a támogatások felhasználói ne a civil szervezetek legyenek.

B terv

Taraba, aki korábban a fasiszta ĽSNS párt listáján szerzett parlamenti mandátumot, múlt héten még tagadta, hogy az ő neve is felmerült a zöldtárca irányítása kapcsán, állítása szerint eredetileg a gazdasági minisztérium iránt érdeklődött, a koalíciós egyezkedés során azonban ez a szféra a Hlasnak jutott. Vasárnap már elismerte, a lehetséges forgatókönyvek között szerepel, hogy az SNS őt jelöli Huliak helyett. „Teljesen logikus, hogy az én nevemről is beszélni fogunk” – mondta, hozzátéve, több mint 65 ezer preferenciaszavazatot kapott, amivel hozzásegítette a pártot a parlamentbe jutáshoz.

Az új miniszterjelölt szerint a zöldtárcán belül az egyik legégetőbb kérdés a csatornahálózat kiépítése azokon a településeken, ahol jelenleg hiányzik, a konkrét prioritásokat azonban a kormány programnyilatkozatában fogalmazzák meg.

Taraba eddigi politikai pályafutása során a gazdasági érdekeknek és a környezetvédelem gyengítésének szentelt több energiát. Az előző választási ciklusban kollégáival több olyan törvényjavaslattal rukkoltak elő, ami a természetvédők szerint káros hatást eredményezne a környezetre nézve. A politikus ismét élesen kritizálta a PET-palackok visszaváltására alkalmazott rendszert. „Mindig is azt állítottam, hogy ez az egyik valaha volt legnagyobb lopás” – jelentette ki, hozzátéve, meg fogják nyitni a témát a minisztériumban.

Danko továbbra is kifogásolta, hogy Čaputová új jelöltet kért Huliak helyett. Úgy véli, az államfőnek nincs joga értékelni, hogy ki miként tudna irányítani egy minisztériumot. „A köztársasági elnöknek nincs alkotmányos joga, hogy blokkolja a jelölést” – hangsúlyozta. Leszögezte, támogatja Huliakot, s előbb-utóbb kormánytagot farag belőle. „Megteszek mindent, hogy Rudolf Huliak a végrehajtásba kerüljön” – tette hozzá. Ez a kijelentés akár arra is utalhat, hogy Huliak államtitkári pozícióba kerül.

Pénz a turizmusra

Az, hogy a januártól működő, sportért és turizmusért felelős tárcát ki vezeti majd, továbbra sem derült ki. Andrej Danko (SNS) a párt sajtótájékoztatóján leszögezte, a kormányfőtől pénzt fog követelni a „forradalmi változásokra” a minisztériumokban. Danko hangsúlyozta, az SNS „büszke partner”, de a koalíciókötés nem volt könnyű folyamat, és számos lépést tettek annak érdekében, hogy megalakuljon a Smer és a Hlas közös kormánya, amire a nemzeti párt nélkül nem lett volna lehetőség. „Számos kérdésben előzékenyek voltunk” – jegyezte meg azzal, cserébe támogatást várnak a kormányfőtől. Az SNS elnöke elmondta, tárgyalni fog Ficóval – ezt a leendő miniszterelnök is megerősítette, mondván, ez természetes része a koalíciós tárgyalásoknak –, és támogatást kér „a forradalmi változások végrehajtásához” az idegenforgalom és a sport terén. Emellett kiemelte a kultúra támogatásának fontosságát, valamint a várak és a kastélyok felújítását is a szívügyének nevezte. Azt nem fedte fel, kit jelöl a párt az új, januártól megalakuló idegenforgalmi és sportminisztérium élére. Ján Krišanda, az SNS alelnöke az oktatási minisztérium sportért felelős államtitkára lesz, a tárcavezetésre azonban mást jelölnek majd. Ami az államtitkári posztokat illeti, a többségükben már sikerült megegyezni, erről azonban szintén későbbre ígért tájékoztatást.

Az ellenzéki pártok Taraba jelölését sem fogadták pozitívan, az OĽaNO szerint azonban nála „toxikusabb” jelöltek is vannak Fico listáján. „Robert Kaliňák kinevezése védelmi miniszterré hazaárulás” – jelentette ki Igor Matovič, az OĽaNO elnöke, majd felszólította Čaputovát, hogy ne nevezze ki őt a posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?