Fico berágott a PLUS 7 dní-re

Pozsony |

<p>A miniszterelnök úgy véli, a bulvárlap nem hagy más lehetőséget neki, minthogy beperelje az újságot &ndash; áll a főszerkesztőnek szánt nyílt levélben.</p>

A kormányfő szerint a PLUS 7 dní bulvárlap túllépte a jó ízlés határát, amikor fiáról cikket közölt le csütörtöki számában. A cikk tanúsága szerint Fico fiát a világ egyik legnevesebb könyvvizsgáló cégénél alkalmazzák, holott még csak diák a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen. A miniszterelnök fölhánytorgatta a bulvárlap alig két hetes cikkét is, amelyben arról írtak, hogy a felesége a kormány limuzinját hívta mindössze néhány száz méter miatt.

Fico az állította, hogy a múltkori és a csütörtöki számban feltüntetett állítások nem igazak, valamint azt nehezményezte, hogy őt erről nem kérdezték meg. Amennyiben kíváncsiak lettek volna az ő véleményére is, akkor elmondta volna, hogy a fia csak gyakorlaton van az említett cégben. Szerinte a lap törvényt sértett amikor fiát biztonsági kockázatnak tette ki fényképe nyilvánosságra hozatalával. Úgy gondolja, hogy a PLUS 7 dní elutasította az ő baráti jobbját az utóbbi időszakban, így most már nem lát más lehetőséget, minthogy jogi úton védje meg személyét és családját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?