Fico: A szlovák-ukrán közös kormányülés megerősíti az együttműködést

fico smihal

A csütörtöki szlovák-ukrán közös kormányülésen várhatóan olyan projektekről születnek megállapodások, amelyek megerősítik a két ország együttműködését – jelentette ki a tárgyalások megkezdése előtt Robert Fico (Smer) kormányfő. Denisz Smihal ukrán kormányfő pragmatikus és hatékony megbeszélésekre számít, amelyek megerősítik, hogy közel áll egymáshoz a két ország.

Fico kiemelte Ukrajna példa nélküli helyzetét, és azt hangsúlyozta, bár a két ország nézetei eltérhetnek egyes kérdésekben, Szlovákia tudatosítja a szomszédjának nyújtott segítség jelentőségét és fontosságát. Szerinte ezt a nagymihályi tanácskozás is igazolni fogja. 

„Bízom benne, hogy utána azt fogják mondani, megérte megtenni azt a hosszú utat Kijevből, és hogy egy olyan országba jöttek, amelyet szuverén politikusok vezetnek a saját nézeteik szerint, de van szívük, megértik az önök helyzetét és a lehetőségeik szerint segíteni akarnak” – mondta Fico az ukrán küldöttségnek.

A saját minisztereit felszólította, hogy a kétoldalú megbeszéléseken tekintsenek el a lehetséges adminisztratív akadályoktól, és a közös projektek megvalósítása legyen a fő cél, amelyek mindkét ország lakosságát szolgálják. Hozzátette, hogy szükség esetén már a csütörtöki napon elfogadhat egyes határozatokat a szlovák kormány.

Remélem, hogy a mai tárgyalás csak a kezdete a közös projektek megvalósításának

– tette hozzá Fico.

Denisz Smihal kiemelte a jószomszédi kapcsolatokat. „Ezek békeidőben is fontosak, de válságok vagy háború idején egyenesen létfontosságú válnak” – hangsúlyozta. Megemlítette a határon átnyúló együttműködést, és köszönetet mondott a Szlovákiától kapott humanitárius és katonai, illetve energetikai segítségért, továbbá a Szlovákiába érkező ukrajnai menekülteknek nyújtott segítségért.

„A mai megállapodásokat a felesleges bürokratikus eljárások nélkül fogjuk kezelni, és további impulzust adnak az együttműködésnek” – mondta Smihal. Kiemelte Szlovákia támogatásának fontosságát Ukrajna európai integrációs törekvéseiben, illetve a békekezdeményezéseket a háború mielőbbi lezárása érdekében. A nagymihályi együttes kormányülés fő témája a határon átnyúló együttműködés, a közlekedési és energetikai összeköttetés, és Ukrajna háború utáni újjáépítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?