A parlament kedden képes lesz jóváhagyni a jövő évi költségvetés tervezetét, az ellenzéki szavazatok nélkül is határozatképes lesz – jelentette ki Robert Fico (Smer) kormányfő a hétfői koalíciós tanács után.
Fico: A parlament kedden meg tudja szavazni a költségvetést
„A mai koalíciós tanács egyik eredménye, hogy holnap határozatképes lesz a parlament és meg tudja szavazni a költségvetést” – hangsúlyozta a kormányfő. Elmondta, hogy a tervezethez egy módosítást nyújtott be a pénzügyminiszter, amit a kormánypártok jóváhagytak.
Mint mondta, egy másik javaslat, amelyet Rudolf Huliak (frakció nélkül) terjesztett elő, technikai okok miatt megvalósíthatatlan, de a tartalmát, a különféle társaságok támogatását végrehajtja a környezetvédelmi, valamint a földművelési miniszter.
A kormányfő szavai szerint az Európai Bizottság rendkívül pozitívan értékeli a konszolidációs csomagot és főleg a költségvetési tervezetet. „Szlovákiát az egyik legmegbízhatóbb tagállamnak tekinti a Bizottság, mert a konszolidációs terv teljen mértékben reális és megvalósítható” – jegyezte meg.
A kormányfő visszautasította azokat a kijelentéseket, hogy működésképtelen a parlament. „Kétszer volt határozatképtelen. Egyszer azért, mert a szavazásnál tévedett egy kormánypárti képviselő, másodszor azért, mert nem volt egyetértés egy javaslatról a sporttörvénnyel kapcsolatban. A parlament eddig 40 törvényt fogadott el zökkenőmentesen” – hangsúlyozta. Hozzátette ugyanakkor, hogy 76 képviselővel nagyon nehéz kormányozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.