Fico: a migrációról hideg fejjel kell tárgyalni

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök szerint a migránsokkal kapcsolatos kérdéseket nem a 27 tagállam szintjén, hanem kisebb formátumokban kellene megtárgyalni &ndash; hangzott el a mai sajtótájékoztatón.</p><p>&nbsp;</p>

Fico Emmanuel Macron azon kijelentésére reagált így, mely a szolidaritás hiányával vádolta a kelet-európai tagállamokat.

Fico szerint minden tagállamnak szolidaritást kell mutatni, az viszont már kérdés, hogy valaki előírhatja-e nekünk, hogy milyen formája legyen ennek a szolidaritásnak. A szlovák miniszterelnök örömét fejezte ki afelett, hogy a mostani csúcs javaslatai olyan dolgokra koncentrálnak, melyek összekötnek, és nem megosztanak.

Fico a német válaszások után egy „tornádóra“ számít, amire reagálni kell majd. Ennek érdekében javasolja a mind a 27 tagországnál kisebb formátumok létrehozását, ahol részletes párbeszédek is megvalósulhatnak.

A migrációval kapcsolatban a miniszterelnök szerint meg kell őrizni a hideg fejet, ugyanis nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez a téma felforgassa az EU-t. Fico azt ígérte racionálisan áll a témához, és igyekszik olyan platformokat létrehozni, ahol párbeszéd zajlik majd.

Fico nem tekinti emberi jognak, hogy valaki az eu-ban éljen, ugyanakkor elismeri, hogy szolidaritást kell mutatni azok iránt, akik a háború elől menekülnek. A gazdasági bevándorlás keltette nyomást azonban elutasítja.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?