Fico a megszorításokat védte a tévében

Pozsony |

<p>Ha Görögország összeomlik, és elhagyja az euróövezetet, azt Szlovákia is alaposan meg fogja érezni - jelentette ki a Markíza Televízió vasárnapi vitaműsorában Robert Fico.</p>

A miniszterelnök szerint ilyen esetben jövőre nem két százalékkal esne vissza a szlovák gazdaság, hanem néggyel. A kormányfő szerint hamarosan eljön az az idő, amikor megmutatkozik, mely országok képesek teljesíteni a kötelezettségeket, főleg ami a közpénzek konszolidációját illeti. Fico hangsúlyozta: kormánya mindent megtesz azért, hogy az eurozóna „elit csapatjában” maradjon. Úgy véli, Szlovákiának most jó a hírneve az unióban, megbízhatónak tartják. A kormány az országnak ezt a pozícióját még azon az áron is megőrzi, hogy a Smer politikai népszerűsége csökkenni fog a bevezetett intézkedések miatt, tette hozzá Fico. Éppen ezeket a megszorító intézkedéseket bírálta vitapartnere, Pavol Frešo. Az SDKÚ elnöke szerint a kormány, ígéreteivel ellentétben, miszerint a megszorítások csak a gazdagokat fogják érinteni, épp az ellenkezője történik: az átlagfizetésért, vagy a még annál is kisebb bérért dolgozókat sújtja leginkább, ugyanis az egyéni vállalkozók nagy része, és a megbízási szerződésre dolgozók sem keresnek olyan jól, mint ahogy azt Fico próbálja elhitetni. Robert Fico viszont továbbra is visszautasítja azokat a véleményeket, melyek szerint a középréteget, vagy a szegényebbeket is sújtanák a kormány intézkedései. Mint mondta, az, hogy a „dohodások“ ezentúl járulékokat fizetnek majd, hozzájárul a költségvetési hiány lefaragásához, az pedig, hogy az egyéni vállalkozóknak az eddiginél magasabbak lesznek a járulékterheik, Fico szerint csak az ő érdeküket szolgálja, mert így nemcsak minimális nyugdíjat fognak majd kapni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?