Fico a legrosszabbtól tart, összehívta a biztonsági tanácsot

Robert Fico

Robert Fico (Smer) kormányfő hétfő reggelre összehívta a biztonsági tanácsot. Mielőtt az Európai Unió és NATO-tagországok párizsi találkozójára utazna, a koalíciós partnereivel is találkozni akar.

Az Emmanuel Macron francia államfő által hétfőre összehívott csúcstalálkozó témája Ukrajna megsegítése lesz.

„Attól tartok, hogy a Nyugat a legrosszabb megoldásra készül Ukrajnában” – írta Fico a vasárnap este a Facebookon közzétett videójának kísérőszövegében.

Fico a találkozót „harci értekezletnek” nevezi, és azt állítja, hogy a francia elnök azt „az utolsó pillanatban” hívta össze. Macron ezzel szemben már csütörtökön bejelentette az unió és a NATO-országok találkozóját.

A miniszterelnök két lehetőséget vázolt fel arra vonatkozóan, mi történhet: a Nyugat vagy „belemegy a feszültség teljes fokozásába, és Ukrajna további határtalan katonai és pénzügyi támogatásába, annak tudatában, hogy tudja, hogy egy–két év múlva is ugyanott leszünk, ahol most vagyunk”, vagy „értelmes béketervet terjeszt elő”. Hozzáteszi, „ne legyünk naivak”, meggyőződése, hogy az első, az „A válasz” mellett döntenek majd.

Azt állítja, a megvitatandó témáktól „a hideg is kirázza”, és anélkül, hogy részletezné azokat, azt sugallja, akár miniszterelnöki pozícióját is elveszítheti. „Még ha az álláspontom a miniszterelnöki posztomba kerülne is, mindent megteszek azért, hogy megakadályozzam a szlovák katonák közvetlen bevonását az ukrajnai háborúba” – teszi hozzá.

Fico kommunikációja a két éve zajló ukrajnai háborúról az elmúlt napokban meglehetősen kaotikus volt – jegyzi meg a Denník N. Először pénteken egy sajtótájékoztatót hívott össze szombatra, amit aztán aznap reggel, annak megtartása előtt lemondott. A háború második évfordulójáról szóló nyilatkozatát végül csak videóként töltötte fel az internetre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?