<p>„A jövőben nem lehet ezt a lehetőséget kizárni, de ha nem bíznék meg a minisztereimben, akkor már rég lépéseket tettem volna ez ügyben.” – mondta Robert Fico, miniszterelnök szombaton arra reagálva, hogy lesznek-e cserék a miniszterek soraiban.</p>
Fico: A kormány újraszervezését csak a sajtó találta ki
„Szlovákiának olyan kormánya van, amely nem terheli a lakosságot mindenféle vitákkal és konfliktusokkal. A kormány stabil és szavahihető, ami a külfölddel kapcsolatos viszonyát is illeti.” – jelentette ki Fico egy szombaton sugárzott műsorban. A 2016-ig terjedő kormányprogramról május 20-án szeretne tájékoztatást adni. Az államfőválasztás eredményére mindössze annyit jegyzett meg, hogy amit fontosnak tartott elmondani, azt már az első sajtótájékoztatóján elmondta. „Az államfőválasztás véget ért, gratuláltam a győztesnek.” – fűzte hozzá a miniszterelnök.
Felhívta a figyelmet a közelgő európai parlamenti választásokra is és kérte a lakosságot, hogy vegyenek részt a szavazáson, mivel Szlovákiának nincs más alternatívája az Európai Unión kívül – az EU finanszírozza az állami beruházások 80 százalékát. Az ukrán válság kapcsán elhangzott az a kérdés, miszerint tervezi-e a katonaságra fordított kiadásokat növelni a hazai össztermelésből (GDP). Fico összegezte, hogy nincs felesleges pénz, amit erre lehetne fordítani, de el tudja képzelni, hogy 1 százalékkal növelné a hadügy költségvetését. Azt szeretné, ha egy kicsi, de ütőképes hadsereg állna rendelkezésre – a világnak manapság másfajta igénye van a hadseregre mint 30 éve. „Ukrajna jelenleg egy nagy geopolitikai vita tárgya. Mi továbbra is azt fogjuk szorgalmazni, hogy politikailag legyen megoldva a konfliktus és ne katonailag, vagy gazdasági szankciók bevezetésével. Amennyiben a legszigorúbb szankciókat szabnák ki, az Szlovákiára is jelentősen hatna és a jövő évi gazdasági növekedés egy százalék lenne a három helyett.” – véli Fico.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.