Fiatalokkal a migrációról

Kassa. A migráció egyidős az emberiséggel. Az emberek századokon át menekültek, gazdasági, politikai okokból, természeti katasztrófák vagy pusztító háborúk elől. Életük gyakran embertársaik segítőkészségén múlott – így kezdődik az a kiadvány, melyet tizenévesek számára jelentetett meg egy kassai alapítvány.

Kassa. A migráció egyidős az emberiséggel. Az emberek századokon át menekültek, gazdasági, politikai okokból, természeti katasztrófák vagy pusztító háborúk elől. Életük gyakran embertársaik segítőkészségén múlott – így kezdődik az a kiadvány, melyet tizenévesek számára jelentetett meg egy kassai alapítvány. A Goodwill polgári társulás, amelynek afganisztáni vezetője maga is menekültként él Szlovákiában, a középiskolás korosztályt célozta. A szervezet aktivistái ellátogatnak a kassai és az eperjesi kerület iskoláiba, és a tervek szerint két év alatt körülbelül ezer fiatallal beszélgetnek el a migráció okairól. Iveta Liberková, a program kitalálója elmondta, hogy két kassai középiskolában már rendszeres vendégei voltak az etika óráknak, s a fiatalok a vártnál nagyobb érdeklődést mutattak a téma iránt. Az egyedülálló kezdeményezést a Nyitott Társadalomért Alapítvány támogatja. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?