Fénykép

SZÁVAI ATTILA

A digitális gépben az a jó, hogy nincs benne szalag. Az előző gépet azért nem szerettem, mert mindig kinyitottam, mikor végeztem a tekerccsel, és fényt kapott az egész. A világ is, lehet, hogy egy nagy fényképezőgép, és hamar lett kinyitva, fényt kapott minden, azért mennek egymásnak az emberek, mert senki nem látja a másikat, csak halad süketen a saját kis lyukában, amit az élet vájt neki a világba, vagyis hát a trágyás sárba, megy, mint a vakond, mint a metró.

Egyszer nagyapa is fényt kapott a kertben, becsapott a villám a szilvafába. Többen mondták pedig már az öregnek, hogy nem érdemes játszani a tűzzel, hogy a szilvafa tetejére feldrótozza a tévéantennát. Hiába, egy Galkovicsnak nem lehet megmagyarázni a világ életveszélyes részeit. Nagyapa szerint az élet alapvetően leányregény, tejszínes puding, vödör méz, csak néha túl sok a páratlan oldal, a savanyú tej, a mézbefúlt aranyhal. Az öreg Galkovics szerint azért kell az antenna a fára, mert így jobban veszi a hullámokat az égből. Jobban emészti az univerzum jeleit, ebből fakadóan szebbek lesznek a szilvák, vagy, ahogy ő mondta, miközben mászott a fára az antennával: olyan pálinkát akar főzni, amelyik leveri a vakolatot.

Csupán egyvalamitől tartott az én nagyapám, akire mindig felnézek. Hogy azért van a sok selejtes termés a fákon mostanában, mert a légkör tele van nyomva hullámokkal, telefon-, rádió-, tévé-, és a világ már nem úgy veszi a világűr és a saját önnön hullámait, mint régen. Miközben a fa tetején egyensúlyozott a nagyapa, még jó hangosan mondta, hogy lassan olyan lesz a világ, ha az emberiségen múlik, mint egy hordó savanyú káposzta, amibe mustáros téglaport, ipari gépzsírt, vasporos kristálycukrot kevert a szorgos kéz.

Ha előre tudtam volna a villámot, biztos lefényképeztem volna, ahogy nagyapa dobja el a szerszámokat, esni készül lefelé, és nagyon ordít, hogy pedig csalánba nem csap. Pedig ezek szerint mégis, kisült a nagyapa, ahogy kell. Ha bent lett volna az üvegszeme, biztos szépen világított volna, de elővigyázatosságból kivette, mert a múltkor is kiverte neki az almafa ága, keresni kellett négykézláb. Végül kiderült, hogy a szomszéd kutyája vitte el a műszemet, úgy kellett kivenni a szájából, és ahogy volt, nyálasan, büdösen átlőni csúzlival a kerítésen. Valamiért nem járnak egy ideje át a szomszédok, kellő távolságot tartanak. Talán az riasztotta el őket, mikor Galkovics nagyapa kivitte a tévét a szobából és berakta a disznóknak, szívjanak némi kultúrát. Ahogy az öreg mondta: nem árt, ha a juniós disznók megtudják, miből lesz a cserebogár, hogyan működik a villamos, mekkora a világegyetem, plusz az éjszakai műsorok, amikben fiatal emberfiúk és emberlányok gyakorolják a szaporodást, csinálják az almot. Még a villám előtt elkezdte feljegyezni, milyen hatással van a disznókra a tévé, később le is fényképeztem azt a füzetoldalt, amibe nagy bumszli betűkkel írta, hogy a három hónapos kísérlet után nemcsak az a benyomása, hanem szilárd meggyőződése: finomabb a tokaszalonna, szaftosabb az abárlé, ha a vágás előtt pornófilmet nézetünk az állatokkal, hatóságilag, állatorvosi felügyelettel, szigorú ellenőrzések közepette.

Szegény nagyapa fényt kapott. Hetekig feküdt az ágyban, és állítólag negatív színben látta a világot. Amúgy is hajlamosabb volt a pesszimizmusra, mint arra, hogy futni a réten nagyanyával és két pofára röhögni az élet szépségén. Nem. Úgy kell érteni a negatívét, hogy szó szerint: feketének látta a tojásrántottát, fehérnek a kazánajtó belső oldalát, direkt kipróbálta, majd hangosan ordítozott, hogy nem hiszi el, tejjel fűtünk, mint a mennyországban az angyalok.

Örülök ennek a fényképezőgépnek, meg minden, de még jobban örültem volna valami olyasminek, amihez több ember kell. A jó fényképekhez magány kell, én meg nem bírom azt, hogy csak üljek a tóparton, hogy mindjárt jön a téma, amit lehet fényképezni, Galkovics Jolán néni süllyed el a csónakkal, a politikus Galkovicsot befújja a nádasba a szél, miközben tanulja a szörföt, ilyesmik. Én az olyan ajándékokat szeretem, amiket sokan kell használni.

Egyszer körhintát kaptam, annak nagyon örültem. Kitettük a kertbe, és le is fényképeztem. Szép sárga volt, kicsit nyikorgott, de szép sárga. Főleg mikor beleült a fél család, akkor volt nagyon szép hangja, fújta a szél a hajunkat, ahogy kell, és néztük szépen a körülöttünk forgó tájat, fészer, tehén, kistraktor, fészer, tehén, kistraktor, csuda jó volt. Forgás közben is csináltam fényképet, de azok is fényt kaptak. Ezt én sose értettem. Egyszer megpróbálta elmagyarázni a politikai Galkovics, azt mondta, ez olyan, mint az alkoholmérgezés, hogy egy pohár bor még jólesik, meg egészséges is, de mikor a kis műanyag málnaszedő vödörből iszod a pálinkát, akkor az azért már túl sok, attól már fényt kap az ember lelke rendesen.