Kočner Kuciak címét is elküldte Peter Tóthnak

Peter Tóth

Vladimír Turan, a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze felolvasta a bíróságon azokat a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos Threema-üzeneteket, amelyeket Marian Kočner váltott Peter Tóth tanúval. Az egyik Tóthnak szóló üzenetben Marian Kočner elküldte Kuciak nagymácsédi címét. Marian Kočner vitatja ezeknek az üzeneteknek a hitelességét, azt állítja, utólag tették be őket a Threemába.

„Arról a két emberről lenne még szó. Nem hinném, hogy problémát lenne megszerezni az útlevelük fénymásolatát" - írta Marian Kočner az „n" betűvel jelölt személynek. Két perccel később elküldte Peter Tóthnak Ján Kuciak nagymácsédi címét. „Két perc alatt semmit sem lehet elintézni" - reagált Marian Kočner, és azt állította, ezt az üzenetet utólag illesztették be a Threema-üzenetek közé. Tagadta, hogy kapcsolatban lett volna „n”-nel, és azt mondta, semmit sem kért tőle.

Turan felolvasta az újságírók megfigyelésével kapcsolatos kommunikációt is, a megfigyelőkommandót Peter Tóth bérelte fel. Marian Kočner állítólag éppen a gyilkosság előtt akarta, hogy hagyják abba a megfigyelést, ami a vádlott szerint butaság lett volna. „Ha én rendeltem volna el azt a megfigyelést, és tudom, hogy közeledik a gyilkosság időpontja, valószínűleg nem aznap szólok nekik, hogy hagyják abba, hanem két hónappal korábban" - állította.

A Tóthtal váltott üzenetek felolvasása után Daniel Lipšic, a Kuciak család jogi képviselőjének javaslatára további Threema-üzeneteket, az Alena Zsuzsovával folytatott kommunikáció újabb részleteit olvasták fel.

Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásával Miroslav Marčeket, SzabóTamást, Alena Zsuzsovát és Marian Kočnert vádolják. A vádirat szerint Marian Kočner bosszúból gyilkoltatta meg Kuciakot, amiért az az általa elkövetett gazdasági bűncselekményekről cikkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?