FELMÉRÉS: Gyökeres változásokat és reformokat akar az ország lakossága

koronavírus Pozsony

Az ország lakossága szerint gyökeres változásokra van szükség, a megkérdezettek 69%-a vélekedett így a Hogy vagy, Szlovákia? elnevezésű felmérés során. Emellett közel kétharmaduk (63%) reformokat és befektetéseket sürget. Modernizálni kell a betegellátást (68%), az oktatást (42%), a megújuló energiaforrások felhasználását (31%).

Az általános vélekedés szerint egy modern országnak korrupciómentesnek, egészségesnek és energetikai szempontból önellátónak kellene lennie, és éppen ezeken a területeken van szükség Szlovákiában a legnagyobb javulásra. Ezután következik az innováció, a klímaváltozásra való felkészülés, a vállalkozói kedv, a szolidaritás, a kultúra és a környezetbarát közlekedés. Ugyanakkor a pártszimpátia alapján különbségek vannak aközött, hogy az emberek mit értenek modern ország alatt.

„Az új politikai generációknak figyelembe kellene venniük, hogy pártállástól függetlenül az egyik legfontosabb területnek az oktatást tartják az emberek. Ez azt jelenti, hogy az oktatással, tudománnyal és kutatással kapcsolatos céloknak már nem szabadna megrekedniük a kormányok programnyilatkozatainak szintjén, tényleges prioritássá kell tenni ezeket és hozzáfogni a megvalósításhoz” – jelentette ki Barbara Lášticová szociálpszichológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociális Kommunikációs Kutatóintézetének munkatársa.

Emellett a válaszadók többsége szerint rossz irányba tart az ország, 80%-uknak ez a meggyőződése. Főleg a közpénzek felhasználása, az egészségügyi ellátás és a jogegyenlőség biztosítása terén kell előrelépni. Emellett további prioritás az emberi és szabadságjogok, a hatékonyabb rendőrség és a régiók politikai befolyásának növelése.

A felmérést április 27-e és május 9-e között végezték 1000 megkérdezett bevonásával. A közvélemény-kutatás az MNFORCE közvélemény-kutató szervezet, a Seesame kommunikációs ügynökség, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete és a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalmi Kommunikációkutatási Intézete közös felméréssorozatának része. 2020 márciusa óta 17 átfogó felmérést és három, speciális területekre összpontosító felmérést végeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?