Felemásan indult a közigazgatási reform

<p>Egy fedél alatt az összes hivatal &ndash; az újonnan újraalakult járási hivatalok épületében. Október 1-jén életbe lépett a közigazgatási reform második fázisa, a gyakorlatban azonban sok városban minden maradt a régiben, legfeljebb átfestettek néhány hivatali táblát.</p>

A közigazgatási reformot nem előzte meg jelentős és szélesebb körű társadalmi vita, sem nagyobb tájékoztató kampány, mely az embereket felkészítette volna a változásra, ezért voltak, akik észre sem vették a reformot, csak az ügyintézés során szembesültek a változásokkal. Októbertől a hatékony, megbízható és nyitott államigazgatás, röviden csak ESO-program címszóval fémjelzett reform szerint a korábban decentralizált hivatalokat ismét egy helyre összpontosították, ami állítólag olcsóbb és egyszerűbb ügyintézést eredményez. HivatalbezárásA közigazgatásról szóló jogszabály értelmében idén januártól már megszűnt 64 speciális kerületi hivatal, hatásköreiket – az alkalmazottakkal együtt – más szervekre ruházták át, vagyis a kerületi iskolaügyi hivatalból a kerületi székhelyen található körzeti hivatal oktatási részlege lett, a kerületi építésügyi hivatalok lakásépítési és -fejlesztési részlegekké váltak, a területi hadkiegészítő parancsnokságok pedig államvédelmi részleggé alakultak át. Most októbertől további 248 államigazgatási hivatalt számoltak fel, helyettük 72 járási hivatal jött létre (Pozsonynak és Kassának egy-egy járási hivatala van), melyek élére az elöljárókat a mindenkori kormány nevezi ki. Lényegében visszatért az 1996–2003 közötti modell. A valamikori járási hivatalokat, azok szakosztályait a Dzurinda-kabinet idejében decentralizálták, azaz bontották szét külön hivatalokra, most ezeket vonták újból össze, s mintegy 10 év önállóság után visszasüllyedtek szakosztályokká, részlegekké. Októbertől megszűntek a környezetvédelmi, közlekedésügyi, kataszteri, erdészeti és földhivatalok, hatásköreiket átruházták az újonnan létrehozott integrált helyi államigazgatási szervekre, amit ezentúl járási hivataloknak hívnak. A belügyminisztérium szerint erre azért volt szükség, hogy a polgárok mindent egy helyen tudjanak intézni, s ne azon kelljen gondolkodniuk, melyik hivatal melyik utcában székel. „Minden polgár számára a járásban kell lennie egy helynek, ahová fordulhat, és ahol elintézheti az összes ügyét az állammal” – magyarázta Robert Kaliňák szakminiszter. Közelebb az ügyfélhezA járási hivatalok mellett ügyfélközpontokat is létrehoznak, ezek a járási intézmények kihelyezett irodái lesznek. Előnyük, hogy a polgárnak esetenként nem kell majd a távolabbi járási központba utaznia, közelebb is intézkedhet, ám valószínűleg az ügyfélközpontok sokszor csak gyűjtőhelyek lesznek, melyek a kérvényeket, dokumentumokat a járási székhelyre továbbítják, ami miatt végső soron az ügyintézés nem egyszerűbbé, hanem a korábbinál is lassúbbá és bonyolultabbá válhat. Összesen 79 ügyfélközpontot terveznek. A legtöbb jövő januártól kezd működni, de próbaképpen már hamarább is megnyitnak párat, még az ősszel létrehozzák például Galántán, Rimaszombatban vagy Nagykürtösön, sőt Nyitrán már október 1-jén megnyílt. Mindjárt az első nap nagy volt a keveredés, a polgárok lényegében csak ott tudatosították, hogy a körzeti hivatalt megint járásinak hívják, és hogy a korábban önálló hivatalokból szakosztályok lettek. Két alkalmazottnak csak az volt a dolga, hogy útbaigazítsa, segítse a dezorientált embereket. A barátságos, segítőkész, ügyfélorientált hozzáállás állítólag munkamódszer, azaz a későbbiekben is megmarad. A nyitrai ügyfélközpont ugyanis példaértékű – Nyitrán továbbképzéseket is szerveznek a hivatalnokok számára az újonnan alakuló ügyfélközpontokról és az új rendszer működéséről. Noha jogilag már október 1-jétől egy hivatal alá tartoznak a különféle államigazgatási hatáskörök, gyakorlatilag nem mindenhol sikerült egy tető alá hozni a részlegeket, azaz sok helyen minden maradt a régiben. „Az alkalmas és megfelelő kapacitással nem rendelkező városokban az integrált hivatalok a saját helyiségeikben maradtak” – ismerte el Dana Pohlodová a belügyminisztérium sajtóosztályáról. Ahol volt rá lehetőség, az összes megszűnő hivatalt átköltöztették a körzeti hivatalok épületébe, részlegekre keresztelve őket. Így volt ez például Szencen, Pöstyénben vagy Galgócon. Van, ahol október 1-jétől két cím alatt működik az új járási hivatal, ilyen például Nyitra, Nagyszombat, Galánta, Losonc vagy Nagyrőce. Sok helyen még mindig keresik a megfelelő megoldást, ami nem egyszerű feladat. Nem tudni, mi lesz a felesleges épületekkelA belügy egyelőre azt sem tudja, mihez kezdjen a speciális államigazgatási szervek által felszabadított épületekkel. „Egy munkacsoport foglalkozik a kérdéssel, hogy a tárca használja-e tovább őket, vagy eladjuk” – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Pohlodová. Vagyis a hivatalok ideiglenesen továbbra is több cím alatt működnek, csak a feliratokat cserélték ki – ez az állapot hónapokig is tarthat, miközben fokozatosan létrejönnek az ügyfélközpontok is. A megszűnő kataszteri hivatalokat lesz a legnehezebb átköltöztetni. „Fizikailag leghamarabb csak a jövő év elején leszünk képesek áthelyezni őket a járási hivatalok épületébe, mivel bizonyos eljárások automatizálása és az online szolgáltatások bevezetése terén csúszás tapasztalható” – magyarázta Adrián Jenčo, a belügyminisztérium közigazgatási részlegének vezetője, hozzátéve: az ESO-program teljes befejezését 2020-ra tervezik.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?